10.6 C
Budapest
2024. február. 29. csütörtök

„Nem keresek több együttérzést” – átvették a Nobel-békedíjat

Dátum:

Megosztás:

Átvette az idei Nobel-békedíjat Oslóban Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyász és Nadia Murad iraki kurd emberi jogi aktivista, akik „a nemi erőszak, mint háborús fegyver alkalmazása” elleni küzdelmükért kapták meg a díjat. Az elismerés átvételekor a díjazottak cselekvésre és igazságszolgáltatásra szólítottak fel a háborúk alatt elkövetett szexuális erőszak áldozatai nevében.

A díj átvételekor tartott köszönőbeszédében Mukwege bírálta a kongói fegyveres csoportokat és politikai vezetőket, valamint a nemzetközi közösséget, amiért nem cselekedtek a tömeges nemi erőszak megállítása érdekében. Hozzátette:

„Ez az emberi tragédia egészen addig folytatódni fog, ameddig a felelősök nem kerülnek bíróság elé. Egyedül a büntetlenség elleni küzdelem tudja megtörni az erőszak spirálját”.

A díjat a szexuális erőszak összes áldozatának ajánlotta Mukwege, aki egyúttal felhívást intézett egy olyan globális alap létrehozására, amely támogatást nyújthat a fegyveres konfliktusok során szexuális erőszakot elszenvedők számára.

Murad is a nemzetközi közösség cselekvését sürgette beszédében. A 25 éves nő elmondta: „Nem keresek több együttérzést, ezeket az érzelmeket szeretném lefordítani helyszíni cselekvésekre”. Murad arra is felhívta a figyelmet, hogy ha nem történik igazságszolgáltatás, ez a népirtás meg fog ismétlődni a jazidik, illetve más, sérülékeny közösségek ellen.

Murad biztonságos menedékhelyek létrehozását szorgalmazta a népirtás elől menekülők számára, továbbá köszönetet mondott azoknak az országoknak, amelyek megnyitották határaikat, vagy arra tettek ígéretet, hogy felelősségre vonják az Iszlám Államhoz tartozókat bűncselekményeik miatt.

A jelenleg 63 éves Mukwege élete nagy részét a Kongói Demokratikus Köztársaságban folyó harcok során megerőszakolt nők ápolásával töltötte az általa alapított kórházban, Bukavu városban.

A jazidi vallású Murad az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet tagjai által megerőszakolt nők jogaiért küzd. Az IÁ őt is elrabolta 2014-ben az északnyugat-iraki Moszul elfoglalásakor, és szexrabszolgaként adták-vették. Tanúja volt sok más nő megerőszakolásának is. Hat fivérét és anyját meggyilkolták, mert nem voltak hajlandók áttérni az iszlám hitre. Végül egy szunnita muzulmán család segítségével tudott megszökni a dzsihadisták fogságából. 2017-ben „Az utolsó lány” címmel megírta az általa átélt és látott szörnyűségeket.

A Nobel-békedíjra bárkit lehet jelölni, de azok köre, akik jelölhetnek, korlátozott. Ebbe a körbe tartoznak a kormánytagok, egyetemi professzorok, békekutatók és a korábbi Nobel-békedíjasok.

A díjat adományozó bizottság a norvég parlament, a Storting által kinevezett öt tagból áll, döntését kizárólagos felelősséggel hozza meg, de kikérheti szakértők véleményét.

A többi Nobel-díjtól eltérően a békedíjat nem Stockholmban, hanem Oslóban adják át, de mindegyiket december 10-én. A Nobel-békedíj jelenleg kilencmillió svéd korona (279 millió forint) pénzjutalommal jár.

A díjat 1901 óta 98 alkalommal ítélték oda, 19 alkalommal nem adományozták senkinek.

Nyitókép: MTI/EPA/NTB/Fredrik Hagen
Forrás: infostart.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Melyek az irodai munkakörnyezet digitalizációjának előnyei?

Az irodai munkakörnyezet digitalizációja számos előnnyel jár, amelyek javíthatják a munkafolyamatok hatékonyságát, csökkenthetik a költségeket és elősegíthetik a...

Idén októberben lép életbe a kibartan törvény, amely konkrét szabályozásokat határoz meg..

Az október 18-án hatályba lépő kibertan törvény (NIS2 magyar megfelelője) kiterjeszti az előírások alá eső szolgáltatások körét és jelentősen szélesíti azon nemzetgazdasági...