14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóNem jelezték előre, hogy felbontották az utat, belehajtott a budapesti autós

Nem jelezték előre, hogy felbontották az utat, belehajtott a budapesti autós

A gyanútlan autós épp a Soroksári úton hajtott, amikor hirtelen egy hatalmas, az út közepén tátongó lyukban találta magát.

Kiss István szombaton este a Soroksári úton szenvedett kisebb balesetet, amikor belehajtott az út közepén lévő, hatalmas lyukba. Az aszfaltot ugyanis felvágták, ám az építési területet nem jelezték előre, mindössze közvetlenül a jelentős úthiba előtt volt kitéve egy tábla. Ezt azonban a gyorsan sávot váltó sofőr már túl későn vette észre.

Azonnal vészfékeztem, majd enyhe elkerülő manőverrel próbáltam enyhíteni a károkat, amennyire csak lehetett” – mondta az autós az RTL Klub Híradójának.

A szakértő szerint egy ilyen lyukat legalább 50 méterrel előre kell jelezni. És bár a sofőr sem volt teljesen körültekintő, egyértelműen nem állapítható meg a felelősségre.

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work