Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Nem jártak jól, akik március 15-én tüntettek: hatalmas bírsággal sújtották őket

Összesen több millió forintot kell befizetniük azoknak a személyeknek, akik március 15-én – a gyülekezési szabályokat megsértve – úgy döntöttek, demonstrálnak a kormány politikája ellen.

A rendőrség hivatalos oldalán megjelent adatok szerint egészen pontosan négy emberre négy és fél millió forintnyi közigazgatási bírságot szabtak ki jogellenes gyűlések szervezése, illetve tartása miatt.

Mindenki ezt olvassa most!

A hivatalos szerv kitér rá, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor az ország egy világjárvánnyal harcol, az orvosok-ápolók pedig emberfeletti harcot vívnak a betegek életének megmentéséért, hasonló gyűléseket szervezni-tartani nem csak felelőtlenség, de játék is az embertársaink életével.

Nem csak a szervezők, a résztvevők is a pénzüket kockáztatják az egészségük mellett, hiszen az első körben százötvenezer forintig, míg ismételt elkövetéskor kétszázezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatók, ha viszont szabálysértési eljárást folytatnak le velük szemben, a számláló akár félmillió forintig is felmehet.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Beszámolójuk végén a rendőrség illetékesei emlékeztetnek, hogy továbbra is érvényt szereznek majd a hatályos jogszabályoknak, s teszik mindezt a polgárok egészségének és életének védelmét szem előtt tartva.

blikk, police

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Kövér László házelnök büntető feljelentést tett a korábbi parlamenti (füstgyertyázásos rendbontás) miatt Bedő Dávid, Hadházy Ákos, Lőcsei Lajos és ismeretlen tettesek ellen..

Géza

Gyors ítélethozatal és szigorú büntetés: a közbiztonság záloga .. Köszönjük!

Géza

Fekete autóba próbálnak becsalni gyerekeket? Megszólalt a rendőrség.. (18+)

Géza