Hirmagazin
Image default
Bulvár

Nem hittek a szemüknek a brit rendőrök, amikor meglátták ezt a jogosítványt

A brit férfit kiintették a forgalomból, és igen meglepődtek, amikor elkérték a jogosítványát.

Bár a legtöbb közúti ellenőrzés minden bizonnyal unalmasan telik a rendőröknek, a nagy számok törvénye alapján néha igen extrém esetekkel is találkoznak. Elég csak arra az autósra gondolni, aki az M3-ason bukott le azzal, hogy filctollal rajzolt rendszámmal közlekedett. Ezúttal Angliában bukott le egy sofőr, akinek még a filctollas mutatványt is sikerült felülmúlnia.

Mirror beszámolója szerint az angliai Kidlingtonban működő Thames Valley Police járőrei intették ki a forgalomból az autóst, akitől az ilyenkor szokásos módon el is kérték a jogosítványát. A férfi át is adta nekik az iratot, arról azonban gyorsan kiderült, hogy hamis.

Az igazolványon ugyanis A Simpson család főszereplője, Homer Simpson volt látható, a férfi adatai helyett pedig a rajzfilmfigura adatai szerepeltek rajta – ráadásul hibásan.

Azt nem tudni, a férfi mekkora büntetést kapott, de az igazoltatás során az is kiderült, hogy az autóján nem volt biztosítás.

Mit lehet ehhez hozzátenni? Mondd el a véleményedet! Hirmagazin.eu

Forrás: Hvg

Kapcsolódó hírek

Van szerelem 50 felett! .. Egyetértesz? .. Írd meg kommentben!

Kovács Karolina

„A hír igaz, tényleg újra egymásra találtunk, de…” – L.L. Junior kitálalt Hopp Csilláról..

Kovács Karolina

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza
Megszakítás