Hirmagazin
Image default
Bulvár

Nem hisznek G.w.M-nek

Egy este két vidéki helyszínen is fellépett a rapper, aki állítólag a betegsége miatt képtelen a hosszas muzsikálásra. Legalábbis ő ezt mondja.

Ahogy a Bors korábban beszámolt róla, G.w.M megint a kommentelők kereszttüzébe került. A rapper egészségügyi állapotára hivatkozva lemondta a budapesti élőzenekaros, és többi nagykoncertjét is, de az internet népe inkább azt gondolja, csak nem úgy mentek a jegyeladások, hogy az Varga Márknak is megérje. A rapper néhány hete kezdett betegeskedni, a belső fölével voltak gondok, és azóta leállt az egyensúlyközpontja. Ami elég komoly tünet, hiszen a folyamatos rosszullétek mellett még vezetnie sem lenne szabad, hiszen egyensúly zavarral veszélyt jelent magára, a vele utazókra, illetve a többi közlekedőre is. Bár ennek ellenére Márk rendszeresen posztol a kocsi volánja mögül, miközben mellette ül felesége, Kulcsár Edina, a közös kislányuk, vagy éppen L.L. Junior…

G.w.M
Nem hisznek a kommentelők G.w.M-nek (Fotó: Szabolcs László)

Elviekben nem bír 60 percet a színpadon

De hiába megy neki a vezetés állapota ellenére is, egy nagyobb koncertet már nem bír. Egy nagyszínpados koncert pedig általában 60-70 perc hosszú (G.w.M matekkel, mert a külföldi világsztárokat meg is dobálnák, ha nem 2 óra körül lennének a színpadon, és például Majka sem 60 percnyi show-val tölti meg az ország legnagyobb koncerthelyszíneit). De lényeg, hogy Márk ezeket most nem tudja erőnlétileg bevállalni, ám már más a helyzet, ha a 60 perc két 30 perces buliból áll össze. A hétvégén ugyanis kétszer állt színpadon egy este, ami két 25-30 perces klubfellépés volt egymás után. Előbb vasárnap éjfélkor Kapuváron prezentálta a dalait kis közönségének, majd utána fél kettőkor már Pápán, az Arénában volt jelenése. Ez utóbbinak a neve ellenére csak annyi köze van a Papp László Sportarénához vagy a Puskás Arénához, hogy képes emberek befogadására, csak picit más tömeggel számolva. 

A netes kommentelőknek is feltűnt, hogy miután G.w.M lemondta az egyórás nagykoncertjét, gyorsan lenyomott két félórás fellépést, sőt a két helyszín közötti nagyjából egyórás utat talán még vezetve is tette meg, és ezen tények mentén sokan kérdőjelezik meg, hogy valójában mennyire komoly a rapper állapota

G.w.M
Kezdetben még sokan aggódtak G.w.M-ért a betegsége miatt (Fotó: Szabolcs László)

Nem hisznek neki

Úgy látszik, a rapper nincs jó helyzetben, ugyanis egyre kevesebben bíznak abban, amit mond. Rengetegen bírálják és megkérdőjelezik, mert nem tartják elszámolhatónak azt, amit állít sokszor. Van, aki megkérdőjelezi már a súlyos állapotát is:

– Csak 30 perc felett szédeleg? – írta egy kommentelő, míg másokban csak kérdések maradtak.

 Nem úgy volt amúgy nincs rendben, beteg? De azért végig partizza az estét – jegyezte meg egy másik hozzászóló, de sokak szerint a rappernek inkább ki kéne pihennie magát. 

Forrás

HIRMAGAZIN ONLINE MÉDIA

Kapcsolódó hírek

Van szerelem 50 felett! .. Egyetértesz? .. Írd meg kommentben!

Kovács Karolina

„A hír igaz, tényleg újra egymásra találtunk, de…” – L.L. Junior kitálalt Hopp Csilláról..

Kovács Karolina

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza
Megszakítás