Hirmagazin
Image default
Bulvár

Nem hiszi el, kikkel duetteznek ma este az X-Faktor színpadán ByeAlex mentoráltjai

Hihetetlen szerencsés helyzetben van ByeAlex, hisze egyedülálló módon neki még mind a három mentoráltja versenyben van az X-Faktor idei szériájában.

A mentor szemlátomást tényleg mindent megtesz a három srácért, akikért odáig vannak a rajongók. Nemrégiben a Blikk is írt róla, hogy Vasvári Vivi például Manuelt favorizálja, ám egyik srác tehetsége mellett sem lehet elmenni.

Éppen ezért egyáltalán nem meglepő, hogy így a finálé felé tartva Alexék igencsak belehúznak. Erről tesz tanúbizonyságot a mentor tegnap esti posztja is, melyből kiderül, hogy igencsak nagy durranásra lehet számítani a mai esti élő show-ban.

„M A N U E L holnapi produkciójához pár hete azt találtam ki, hogy Kállay haverommal hozzanak össze egy közös nótát. Mivel Andris ritkábban ír magyarul, bevontak engem is a szövegírás folyamatába. Szerintem egy nagyon érdekes, az eddigiektől elütő RNB dal készült el, ami a holnapi műsorban el is hangzik, este pedig kipakoljuk a klipet!

A N D O R sztárduettjéhez úgy gondoltam, hogy egy olyan hölgyet hívok meg, akit már jól ismertek! Az Xből is! Érdekes párosításnak gondoltam, hogy a sráccal Keresztes Ildikót hozzuk el nektek! Hallottam őket a héten többször is, csodálatosak együtt!

T I B I esetében pedig nem lehetett kihagyni a ziccert… Már hetekkel ezelőtt tudtam és biztos voltam abban, hogy a srác duettpartnere Kökény Attila lesz! Nem csak hangokat, de teret fognak hajlítani ők ketten!

Szóval, remélem hogy az összes produkció baromi erős re sikeredik majd holnap este! Mert jövünk!”

Ez így igaz! M A N U E L holnapi produkciójához pár hete azt találtam ki, hogy Kállay haverommal hozzanak össze egy…

Közzétette: ByeAlex – 2019. december 6., péntek

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Isza Ferenc

Kapcsolódó hírek

Van szerelem 50 felett! .. Egyetértesz? .. Írd meg kommentben!

Kovács Karolina

„A hír igaz, tényleg újra egymásra találtunk, de…” – L.L. Junior kitálalt Hopp Csilláról..

Kovács Karolina

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza
Megszakítás