Egy szimpla nyári ta­ta­ro­zás­nak in­dult, végül ré­gé­szeti hely­szín lett a csa­lád nap­pa­li­já­ból.

Jeruzsálem mellett egy családi ház tatarozásakor szedték fel a padlót, amikor a munkások összeácsolt faajtóra bukkantak. A család is meglepődött, hisz nem tudtak semmilyen titkos bunkerről vagy pincelejáróról, de amikor felnyitották az ajtót, a szájuk is tátva maradt:

egy kétezer éves rituális fürdő látványa tárult eléjük
– jelentette be hivatalosan is az Izraeli Régészeti Hivatal.
hirmagazin_2015-07-04_155956
A modern családi ház alatt egy kétezer éves fürdőt találtak (Fotó: antiquities.org)

Az 1,8 méter mélyen a sziklába vájt helyiség hossza 3,5 méter, szélessége 2,4 méter, falait a vallási előírásoknak megfelelően gondosan bevakolták, a nagyméretű medencébe pedig ősi kőlépcsők vezetnek, immáron a család nappaliján keresztül.

A fürdőben a Második Templom időszakában, azaz a Kr. u. I. században általánosan elterjedt kőedények töredékeit is megtalálták, de a leletek között szerepelnek első századi cserépedények is – mondta a jeruzsálemi kerületi régész.

Kihangsúlyozta még, hogy a fürdő a nagy zsidó felkelést követő leszámolás során semmisülhetett meg, amikor a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet, erre engednek következtetni a fürdőben látható tűzvész nyomai is.

Úgy tartják, hogy ebben a Jeruzsálemhez közeli falucskában született Szent János, a megtalált lelet pedig azt bizonyítja, hogy az első században valóban lehetett a környéken egy település.

forrás: ripost