Sajnos előfordul, hogy valaki nyugdíjazáskor szembesül csak azzal, hogy munkáltatója a bruttó béréből levont járulékokat nem fizette be a NAV felé.

Figyelembe veszik-e majd ezt az időszakot és ezeket az összegeket a nyugdíj számításakor?

Ha felszámolás után a Bérgarancia Alap fizeti ki a dolgozókat, az figyelembe vehető a nyugdíj megállapításakor? Olvasói kérdésre Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.

A kérdés részletesen így hangzik: érdeklődöm, hogy beleszámít-e a nyugdíj összegébe az a bér, amely után nincs megfizetve a járulék? Hallottam panaszokat, hogy a munkavállaló csak a nyugdíjazásakor szembesült azzal, hogy a bruttó béréből levont járulékokat a cége nem fizette be a NAV felé. Bevallották, de aztán nem fizették be, a dolgozótól pedig – ha jól értettem – megtagadták ezen bérek figyelembevételét a nyugdíja kiszámításakor. Külön érdekelne az is, hogy figyelembe veszik-e a Bérgarancia Alapból kifizetett bér és végkielégítés összegét a nyugdíj összegének kiszámításakor? Ebben az esetben egy felszámolt kft. dolgozói kapták meg a nettó számfejtett bért. A cég adófolyószámlájából látszik, hogy a NAV felé megtörtént a Bérgarancia Alap bevallása, de befizetés itt sem mutatkozik. Okot ad ez arra, hogy ne vegyék figyelembe a fenti bért és végkielégítést a nyugdíj összegének kiszámításakor? Válaszát előre is köszönöm.

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA

A nyugdíj megállapítása során, mind szolgálati időnek, mind a nyugellátás alapjául szolgáló havi átlagkereset kiszámításakor olyan időszakok és kifizetett/elért keresetek vehetők figyelembe, amelyek után a jogszabályban meghatározott egyéni járulékokat levonták. Amennyiben a munkavállaló bizonyítani tudja, hogy a munkabérét kifizették és munkabéréből a járulékokat levonták, úgy abban az esetben, függetlenül azon ténytől, hogy a munkáltatója nem fizette be a járulékokat az állami adóhatóság felé, a kifizetett és járulékkal csökkentett kereseteket figyelembe kell venni a nyugdíjazáskor.

A legfrissebb hírek itt!

Amennyiben a Bérgarancia Alapból az elmaradt munkabérek ténylegesen kifizetésre kerültek, és ennek tényét a munkavállaló igazolni is tudja, úgy abban az esetben azokat a majdani nyugdíj megállapításakor figyelembe kell venni.

A Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény rendelkezései szerint a bérgarancia-eljárás keretében, többek között, a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetnek a munkavállalóval szemben fennálló kiegyenlíthetetlen bértartozásából az e törvény által meghatározott összeg előlegezhető meg visszatérítendő állami támogatásként.

A támogatás megállapítása esetén az állami foglalkoztatási szerv a döntés meghozatalától számított 5 napon belül intézkedik az alap bérgarancia alaprészéből a meghatározott bértartozás – a munkavállalót terhelő közterhekkel csökkentett – összegének a munkavállaló részére történő kifizetéséről, a munkavállalót terhelő közterheknek az állami adó- és vámhatóság – a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet nevében a gazdálkodó szervezet adószámának feltüntetésével – részére történő megfizetéséről, valamint a munkabért – határozat vagy jogszabály alapján – terhelő levonás teljesítéséről, és a jogosult részére történő kifizetéséről. Az állami foglalkoztatási szerv az előzőek teljesítéséről 5 munkanapon belül tájékoztatja a felszámolót, mely tájékoztatás alapján a felszámoló 10 napon belül írásban tájékoztatja a munkavállalókat az őket érintő kifizetésekről.

A fentiekben említettek nem érintik a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetnek mint foglalkoztatónak, illetve a felszámolónak a társadalombiztosításról, valamint az adózás rendjéről szóló jogszabályban meghatározott, a társadalombiztosítási szervvel, az állami adó- és vámhatósággal szemben fennálló kötelezettségeit – így különösen a munkavállalót megillető munkabérrel és annak közterheivel összefüggő bevallási és adatszolgáltatási kötelezettségeket –, valamint a foglalkoztatottal szemben fennálló kötelezettségeit, és az annak elmulasztásából eredő felelősségét.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőFél óra alatt zuhant a hőmérséklet 6 fokról mínusz 16 Celsius-fokra – videók..
KövetkezőFeladta a harcot a magyar focilegenda
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza