22.2 C
Budapest
2022. május. 26. csütörtök

Nem ért célt a Szicíliánál veszteglő mentőhajó az EJEB-nél

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) élelem, ivóvíz, illetve orvosi ellátás biztosítására szólította fel az olasz kormányt a Szicília partjainál veszteglő, Sea Watch 3 nevű mentőhajó fedélzetén tartózkodó bevándorlók számára.

A keddi tájékoztatás szerint a Sea Watch 3 kapitánya és a bevándorlók egyike fordult sürgősségi beadvánnyal az EJEB-hez, ugyanis szerintük a 47 migráns jogalap nélküli fogva tartásának minősül, hogy nem engedik kikötni a hajót, az érintetteknek embertelen, megalázó bánásmódban van része, illetve megvan annak is a veszélye, hogy végül helyzetük vizsgálata nélkül visszaküldik őket Líbiába.

A panaszosok a kikötési engedély megadását szerették volna elérni, többek között a Földközi-tengerből már másfél hete kimentett emberek egészségügyi állapotára tekintettel.

A strasbourgi bíróság azonban ezt a kérelmet elvetette, mindössze arra szólította fel a római kormányt, hogy „mielőbb tegyen meg mindent az érintettek élelemmel, ivóvízzel ellátása és megfelelő orvosi kezelése érdekében, valamint biztosítson jogi segítséget a 15 kísérő nélküli kiskorúnak”.

Az EJEB kizárólag kivételes esetekben rendel el ideiglenes intézkedéseket, akkor, ha azok hiányában a panaszosok visszafordíthatatlan károk kockázatával néznének szembe.

A Sea Watch német civil szervezet mentőhajója még január 19-én vette fel a migránsokat a líbiai partok közelében. Az olasz hatóságok pénteken engedélyezték, hogy lehorgonyozzanak Szicíliánál, de az olaszországi kikötők továbbra is zárva vannak előttük.

Róma szerint Hollandiának kell befogadnia a bevándorlókat, ugyanis holland felségjelzésű hajóról van szó, Hága azonban ezt visszautasította, mondván, a jármű egy német NGO tulajdona.

Forrás: MTI

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Uniós bűncselekménnyé nyilvánítaná az Európai Bizottság a szankciók megsértését

Két javaslattal állt elő az Európai Bizottság, amelyek Ursula von der Leyen elnök szerint segíthetnek még nagyobb nyomást helyezni...

Pórul járt utasok: Rómában rekedt kedden éjjel a Wizz Air 180 utasa, sokan az éjszakát is a repülőtéren töltötték – Itt a légitársaság válasza

Róma – A római repülőtérenhagyta mintegy 180 utasát a Wizz Air légitársaság. A gépnek kedden 22.20-kor kellett volna...

Brit külügyminiszter: Az orosz agressziót nem lehet megbékíteni, erővel kell rá válaszolni! – Liz Truss-t a NATO-határozat sem érdekli, Anglia nehézfegyvereket fog szállítani Ukrajnának!.....

„Most már nem vehetjük le a lábunkat a gázpedálról” – írta sajtóközleményében Liz Truss. „Az orosz agressziót nem lehet megbékíteni....

Márki-Zay átvert mindenkit, lenyúlhatta a milliós kampánypénzeket

Kész Zoltán azt írja, ha az elszámolás nem történik meg még ebben a hónapban, akkor lemond a Mindenki...