7.3 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldNem csitul a migránserőszak Németországban

Nem csitul a migránserőszak Németországban

Nem szűnnek a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmények Németországban. A legfrissebb támadás az észak-rajna-vesztfáliai (NRW) Viersenben történt, ahol egy hatvanöt éves nő ellen követtek el erőszakot egy temető mellett.

Hétfő hajnalban megerőszakolt egy migráns egy hatvanöt éves nőt a németországi Viersenben. Az idős nő a kórházból a temető felé tartó úton haladt, mikor a húszéves férfi rátámadt. Az elkövetőt nem sokkal az erőszak után őrizetbe vették – írta a RP online rendőri forrásokra hivatkozva.

A cikk szerint a feltételezett elkövetőt már ismerték a hatóságok: Nyugat-Afrikából érkezett, jelenleg  Viesernben lakik, és tudomásuk szerint illegális módon lépett be az országba. A rendőrség még nem hozta nyilvánosságra a támadás részleteit, de a lap szerint a fiatal férfi egyszer testi sértés miatt már a rendőrség látókörébe került. Akkor nem vették őrizetbe, hanem szabadon engedték.

A lap által megkérdezett pszichiáter meglátása szerint a fiatal migránsoknál az ösztönös cselekvés túlzott alkoholfogyasztással kiegészítve könnyen támadásokkal végződhet.

Ugrásszerűen megnőtt a bűncselekmények száma

Egy friss német tanulmány szerint tízből kilenc bűncselekményt bevándorlók követtek el az egyik német tartományban. A mintaként vizsgált Alsó-Szászországban a menekültválság kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a bűncselekmények száma.

A tanulmány szerint százból kilencvenhárom bűncselekményt migrációs hátterű emberek követnek el. A tanulmány kitért arra, hogy miért ilyen magasan reprezentált a migránsok aránya a bűnügyi statisztikákban. Okként azt említik, hogy a menekültek 14 és 30 év közötti férfiak, akik többségében egyedül érkeznek, és többnyire csak férfiak között élnek Németországban.

Nem csitul a migránserőszak Németországban 1
Rendőrök a németországi Reutlingenben elkövetett utcai késelés helyszínén 2016. július 24-én. A helyi rendőrség közleménye szerint az elkövető, aki egy embert megölt és kettőt megsebesített egy bozótvágó késsel, egy szíriai menedékkérő volt (MTI/EPA/Christoph Schmidt)

Nincs elég rendőr, a megfigyelés sem megoldás

A Németországban élő több ezer feltételezett dzsihadista közül azonban mindössze 750 embert tartanak megfigyelés alatt a hatóságok sokszor azonban teljesen eredménytelenül. A 2016-os berlini karácsonyi vásáron elkövetett gázolásos merénylet elkövetőjét, Anísz Amrit is megfigyelték, azonban csupán hétköznapokon és munkaidőben, hétvégén egyáltalán nem, mivel nincs elég bevethető rendőr az országban. A tunéziai bevándorlót végül szem elől vesztették, és nem tudták megakadályozni, hogy 12 embert megöljön Németország fővárosában.

Nem csitul a migránserőszak Németországban 2
Sebesültet visznek hordágyon tűzoltók a berlini karácsonyi vásárban 2016. december 19-én elkövetett merénylet után(MTI/EPA/Clemens Bilan)

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban több mint háromezer szélsőséges szalafista él, köztük 75 olyan, aki az Iszlám Állam oldalán harcolt a Közel-Keleten, majd visszatért az észak-németországi államba – tudta meg a német Focus hírportál. A lap szerint érdekes tény, hogy a tartományban tevékenykedő szalafisták között mindössze 300 nő található.

A remény hamar erőszakká válhat

A bevándorlók ráadásul könnyebben radikalizálódhatnak, ha nem tudnak sikeresen beilleszkedni a német társadalomba. Leginkább a szalafizmus, az iszlám egyik szélsőséges ága terjed az országban. Ma már több mint 740 olyan emberről tudnak a német hatóságok, akik bármikor hajlandóak lennének iszlamista terrortámadást végrehajtani – figyelmeztetett a német szövetségi bűnügyi hivatal vezetője.

Nem csitul a migránserőszak Németországban 3
Megmotoznak egy férfit rendőrök a kölni főpályaudvarnál szilveszter éjszaka, 2017. december 31-én. Az ugyanitt a 2015-ös szilveszteri mulatságban menedékkérők által nők ellen elkövetett támadások miatt megszigorították a biztonsági intézkedéseket a német nagyvárosok óévbúcsúztató utcai rendezvényein (MTI/EPA/Sascha Steinbach)

A bevándorló társadalom létrehozása komoly kihívások elé állította a német kormányt, mivel a jövőben egyre gyakrabban és egyre több német városban fog kiéleződni a migránsok és a helyiek közti viszony. A bevándorlók radikalizálódásának veszélye is egyre növekszik az országban. Hírszerzési adatok szerint az Iszlám Állam oldalán harcoló, Németországba hazatérő dzsihadisták száma már az ezer felé közelít. Ezek a veszélyes személyek terrorhálózat kiépítésén munkálkodhatnak Németországon belül.

forrás: Híradó.hu

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work