12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekNem csitul a királycsináló-vita a baloldalon

Nem csitul a királycsináló-vita a baloldalon

forrás: M1 Híradó

Gyurcsány Ferenc és pártjának politikusai továbbra is úgy érzik, hogy egy baloldali cselszövéssel háttérbe akarják szorítani a volt miniszterelnököt. A DK szóvivője szerint, ha kiszorítják a baloldali összefogásból Gyurcsány Ferencet, az csak a kormánynak lenne jó, vagyis Lengyel László „királycsináló” csak ártana a baloldalnak.

Júdásnak nevezte Lengyel László Gyurcsány Ferencet, amiért a DK elnöke szerinte feljelentette az ellenzéki pártok vezetőit évértékelő beszédében. A politológus az ATV-ben azt mondta: paranoiás képzet, ha a DK elnöke azt gondolja, a háttérből ő irányítja Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét és arról próbálná meggyőzni az ellenzéki pártok képviselőit, hogy hagyják ki a DK-t egy baloldali összefogásból.

„Az, hogy engem megtámad, erre azt kell mondanom, az ő szintje. Nem szeret engem, én sem őt. Rendben van. De Botka László egy valódi jelölt, a tetejébe azt feltételezni, hogy én egy dróton rángatom Szeged polgármesterét…” – ezt mondta Lengyel László politológus.

Gyurcsány Ferenc a DK szombati rendezvényén beszélt arról, hogy szerinte a többi baloldali párt szövetkezik ellene, Botka László pedig egy titkos háttérember segítségével próbálja őt kiszorítani az együttműködésből. “Az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd, valamint Botka László egy kéretlen királycsináló invitálására, egy ideje a hátunk mögött titkos tárgyalásokat folytat”- mondta Gyurcsány Ferenc.

Később a DK szóvivője a Facebookon azt írta: Lengyel László baloldali közgazdász és politológus, a balliberális értelmiség egykori emblematikus alakja az, aki a háttérből mozgatja a szálakat.

Nem csitul a királycsináló-vita a baloldalon
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A közíró arról is beszélt, többször találkozott már Niedermüller Péterrel, a DK európai parlamenti képviselőjével, aki évek óta ismeri a véleményét Gyurcsány Ferencről. “Gyurcsány Ferenc alkalmatlan a vezetésre, amit egyébként elmondtam” – mondta Lengyel László.

A politológus ugyanakkor Gyurcsány Ferenc pártját, a Demokratikus Koalíciót kihagyhatatlannak tartja egy esetleges baloldali együttműködésből.

A DK szóvivője szerint azonban Lengyel László elképzelése ártana a baloldalnak. Gréczy Zsolt leszögezte: Gyurcsány Ferenc volt az utolsó baloldali politikus, aki választást tudott nyerni, ha pedig a Demokratikus Koalíció kimarad az összefogásból, akkor nem lesz egységes a baloldal és valójában ezzel segítenék a kormány győzelmét.

Érintett a Lehet Más a Politika is

A baloldali egyeztetésen az önálló politizálást hangoztató LMP egyik társelnöke, Hadházy Ákos is részt vett. A párt másik társelnöke, Szél Bernadett hétfőn erről még nem tudott, kedden pedig azt mondta, hogy csak újságíróktól értesült a dologról.

Szél Bernadett hozzátette: az LMP-nek van egy szövetségi politikája, de emellett szerinte megvan az a szabadságuk, hogy találkozhatnak különböző politikusokkal. Az LMP egyik alapítója és korábbi elnöke az origo.hu-nak azt nyilatkozta: nem a pártot képviselte Hadházy Ákos akkor, amikor elment a Lengyel László szervezte találkozóra.

Nem csitul a királycsináló-vita a baloldalon
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Schiffer András szerint az LMP-nek az egész ballib bohóckodásról világos álláspontja van, ezért sajnálatos, hogy az LMP vezető politikusa nem tartja magát a párt kollektíve meghozott döntéseihez.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem