Gyűlölködés helyett megbékélésre szólította fel a George Floyd halála miatt tüntetőket Donald Trump amerikai elnök szombaton, miközben egyre kiterjedtebbek a zavargások szerte az országban.
Több városban továbbra is tombol az erőszak a, a rendőri túlkapás következtében elhunyt George Floyd halála miatt szervezett tüntetések anarchiába csaptak át (Fotó: EPA/EUGENE GARCIA)
A színes bőrű Floyd a hét elején durva rendőri túlkapás után – és feltehetően annak következtében – halt meg. Az elnök hangsúlyozta:
„igazságszolgáltatásra van szükség, nem káoszra”.
Leszögezte, hogy Floyd halála a minneapolisi utcán „súlyos tragédia”, de szerinte éppen az elhunyt férfi emlékét gyalázzák meg „a lázongók, a fosztogatók és az anarchisták”.
„Határozottan ellenzem, hogy bárki visszaéljen ezzel a tragédiával, fosztogasson és raboljon, megtámadjon és fenyegessen másokat” – fogalmazott. Trump szavai szerint a jogállamiság, a törvények tisztelete az ország „koronaékszere”, és emiatt a kormányzat mindent megtesz majd azért, hogy véget vessen az erőszaknak.
Az elnök órákkal korábban azt mondta újságíróknak, hogy az erőszakért szerinte a „radikális baloldal” a felelős. William Barr igazságügyi miniszter szombati sajtókonferenciáján úgy fogalmazott, hogy
a szélsőbaloldali és anarchista csoportok „foglyul ejtették a tüntetéseket”.
Több városban egyelőre nem sikerült megfékezni az erőszakot. Los Angelesben több mint 500 embert tartóztattak le, Eric Garcetti polgármester helyi idő szerint szombat estétől ismételten kijárási tilalmat rendelt el.
Apple-boltot fosztogatók a zavargások ideje alatt (Fotó: EPA/EUGENE GARCIA)
Michael Hancock, a coloradói Denver és Ted Wheeler, az oregoni Portland polgármestere szintén kijárási tilalmat rendelt el, miután a demonstrálók mindkét városban ablakokat törtek be, üzletek ajtóit feszítették fel, és összecsaptak a rendőrökkel.
New York polgármestere, Bill de Blasio szombaton bejelentette: felelősségre fogják vonni az erőszakos tüntetőket. A városban szombaton több mint 200 demonstrálót vettek őrizetbe.
Különösen New York Brooklyn negyedében veszélyes a helyzet, ahol a tüntetők gyújtópalackokat hajigálnak,
és az egyik rendőrőrsre is Molotov-koktélt dobtak. Rohamrendőrök néznek szembe a demonstrálókkal, gumibotokkal, könnygázgránátokkal próbálnak véget vetni az erőszaknak.
Felgyújtott rendőrautót oltanak tűzoltók New Yorkban (Fotó: EPA/PETER FOLEY)
Tovább romlott a biztonsági helyzet a szövetségi fővárosban, Washingtonban. A Fehér Ház körül négyes sorban állnak az állig felfegyverzett rohamrendőrök, miközben a tüntetők száma egyre növekszik. Greg Abbott texasi kormányzó bejelentette, hogy három nagyvárosba, Austinba, Dallasba és Houstonba több mint 1500 lovas rendőrt vezényeltetett.
A címlapfotó illusztráció.

