Home Főhírek Belföldi hírek Nem bízzák a véletlenre a taxisok az uberes sofőrök lebuktatását

Nem bízzák a véletlenre a taxisok az uberes sofőrök lebuktatását

forrás: hirado.hu

Komoly létszámú önkéntes kapcsolódott be augusztusban az Uber utazásmegosztó szolgáltatással foglalkozó cég sofőrjeinek ellenőrzésébe. A taxisok jelentős erőkkel siettek a hatóság segítségére.

Komoly létszámú önkéntes csapat kapcsolódott be augusztusban az Uber utazásmegosztó szolgáltatással foglalkozó cég sofőrjeinek ellenőrzésébe.  Mint Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke a hirado.hu-nak mondta, az augusztus 7-én hatályba lépett új taxirendeletet követően a taxis társaságok és az érdekképviseletek nagyszámú próbautas-csoportot hoztak létre.

Ez azt jelenti, hogy mintegy száz olyan önkéntes vesz részt az uberesek lebuktatásában, akik taxis cégek munkatársai vagy taxisok ismerősei. Ők mind olyan emberek, akiknek valamilyen kötődés miatt fontos, hogy a személyszállítás feltételeit mindenki betartsa, senki ne tehessen szert tisztességtelen előnyre, illetve ne szenvedjen hátrányt – tette hozzá.

Metál Zoltán szerint az augusztusban lezajlott körülbelül százhúsz vizsgálat ötöde érintette a taxisokat, ebben az önkénteseik nem vettek részt, lévén nem kívánták beszállni saját maguk ellenőrzésébe.  A többiben, vagyis az ellenőrzések 80 százalékában, amelyek az ubereseket célozták, a taxis cégekhez kötődő személyek, ismerősök is részt vettek. Minden vizsgált uberes lebukott, nem volt engedélyük, se taxiórájuk, nem adtak számlát, nem volt meg a szükséges képzettségük. Olyan eset is előfordult, állította Metál Zoltán, hogy az uberes drágábabn vitte el az utast, mintha a normál fővárosi tarifát alkalmazza. Az ellenük megindított eljárások folyamatban vannak – tette hozzá.

Az OTSZ elnöke arról is beszélt, hogy a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségével (FUVOSZ) valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával (BKIK) közösen már a rendelet hatályba lépése előtt felajánlották segítségüket a hatóságnak az uberesek ellenőrzésére. Hangsúlyozta, önkéntes csapataik az utazásmegosztó szerződéses sofőrjeinek sorozatos megfogása után sem fejezik be működésüket, továbbra is tevőlegesen részt vesznek abban. Sőt, ha kell, még több önkéntest vonnak be.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) augusztus 7-én jelentette be, hogy taxiellenőrei az Uber sofőrjeit is ellenőrzik, miután hatályba lépett az új taxirendelet. A BKK taxiellenőrei folyamatos munkarendben, a nap 24 órájában, próbautazásokkal és nyílt ellenőrzésekkel vizsgálják, hogy a személyszállító és taxi szolgáltatók a rendeleti előírásokat betartják-e. Az ellenőrzések során felvett jegyzőkönyvek alapján a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) indíthat eljárást, melynek során 600 ezer forintos bírságot szabhat ki, illetve kitilthatja a forgalomból az engedély nélkül taxizó járművezető autóját – közölte a BKK.

 

Exit mobile version
Megszakítás