A munkáltató jogsértést követett el azzal, hogy a munkavállaló részére a napi pihenőidőt nem adta ki (osztotta be) a heti pihenőidőt megelőzően. Ebből azonban az nem következik, hogy a heti pihenőidő kiadására sem került sor, illetve az, hogy a heti pihenőidő is csak később kezdődne meg; következésképpen a pihenőidők nem „csúsztathatóak el” – olvasható a Kúria honlapján.

Az elsőfokú bíróság ítéletével rendkívüli munkavégzés díjazása jogcímén bérpótlék megfizetésére kötelezte az alperest. A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria végzésével a másodfokú bíróság ítéletét – az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően – hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a perfelvételi szaktól új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

A jogalap tekintetében a Kúria a továbbiakban is irányadónak tekinti az Mfv.II.10.025/2024/6. számú, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatában kifejtett jogértelmezést.

A Kúria megítélése szerint az alperes felülvizsgálati kérelme megalapozott az eljárt bíróságok által megállapított – a perbeli időben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 104. § (1) bekezdésébe ütköző – alperesi gyakorlat jogellenessége miatt alkalmazott jogkövetkezmény tekintetében, ezért a megismételt eljárásra a következő iránymutatást adta.

A munkáltató jogsértését az eredményezte, hogy a munkavállaló részére a napi pihenőidőt nem adta ki (osztotta be) a heti pihenőidőt megelőzően. Ebből azonban az nem következik, hogy a heti pihenőidő kiadására sem került sor, illetve az, hogy a heti pihenőidő is csak később kezdődne meg; következésképpen a pihenőidők nem „csúsztathatóak el”.

A Kúria jogértelmezése szerint a jogellenesség jogkövetkezménye – mint többen a kevesebb – az, hogy a törvény szerinti megelőző egybefüggő (ki nem adott) napi pihenőidő tartamára elrendelt munkavégzés minősül rendkívüli munkaidőben végzett munkának, és arra az Mt. 143. §-ának megfelelő alkalmazásával lehetséges az így megállapított rendkívüli munkavégzés ellentételezése.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőNyílnak a rakpartok – közlekedési változások Budapesten az árvíz után
KövetkezőFontos szabályok a nyugdíj újramegállapításáról
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza