10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldNehéz helyzetben van Ursula von der Leyen

Nehéz helyzetben van Ursula von der Leyen

A bizottsági tagok nagyszámú cserélődése miatt nehéz helyzetben van Ursula von der Leyen, a november elején megalakuló Európai Bizottság elnöke

– mondta a XXI. Század Intézet regionális igazgatója.

Kiszelly Zoltán jelezte: a bizottsági tagok mindössze 30-40 százaléka nem változik, de a szokásjog szerint ők sem tarthatják meg eddigi feladatkörüket.

Az új biztosi kollégium összetétele már körvonalazódni látszik, de Ursula von der Leyennek a személyi kérdéseken túl a jelöltek és a feladatkörök párosításáról is döntenie kell az augusztus 26. és a jelöltek szeptemberi parlamenti meghallgatása közötti rövid időszakban – magyarázta.

Elmondta: a tagállami kormányok bizottsági tagnak általában minisztereket, legtöbbször külügyminisztereket és kimagasló arányban pénzügyminisztereket, illetve gazdasági minisztereket jelölnek.

A bizottsági tagok új feladatköre nagyban függ előző pozíciójuktól, és vannak olyan hatáskörök, amelyeket az országok ambicionálnak – jegyezte meg.

Magyarország biztosjelöltje, Trócsányi László igazságügy miniszter például azt jelezte, hogy legszívesebben szomszédságpolitikával foglalkozna – emlékeztetett Kiszelly Zoltán.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work