Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

Negyven centi a különbség

Újabb Tolna megyei rendőr párost mutatott be Instagram oldalán a magyar rendőrség. Boros Erika és Herbert Tamás magasságkülönbsége valóban feltűnő!

Megyénk legalacsonyabb és legmagasabb járőrei után, ezúttal a megyei közlekedésrendészeti osztály forgalomellenőrzési alosztályának hasonló párosáról osztott meg képet a magyar rendőrség Instagram-oldalán a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Boros Erika rendőr százados és Herbert Tamás rendőr főtörzsőrmester között több mint negyven centiméter a különbség. A hölgy 160 centiméter magas, a fiatalember pedig 203, és mint megtudtuk, korábban többször járőröztek együtt.

Boros Erika elmondta, hogy 1999-ben szerelt fel. Egy hónapig a Tolnai őrsön volt gyakorlaton mint közrendvédelmi járőr, majd onnan került a forgalomellenőrzési alosztályhoz, ahol 2015-ig, diplomája megszerzéséig közterületi feladatokat látott el.

Ezt követően az alosztály főelőadója lett, de még mindig sokat van kint terepen. Mint mondta, ezt szereti igazán. Elárulta, hogy kezdetben sokszor találkozott az állampolgárok részéről lekezelő magatartással. Azt, hogy ez a magassága miatt volt így, vagy mert nő, nem tudja, de a mentoraitól megtanulta, hogy határozottnak kell lenni.

Ezzel szemben Herbert Tamás arról számolt be, hogy a magassága általában tekintélyt parancsol, és elég csak szépen kérnie a közlekedőket.

2004-ben szerelt fel, és Budapesten közrendvédelmi járőrként kezdte a pályafutását. Elmondta, hogy ugyanazokkal a problémákkal találkozott a fővárosban, mint most Tolna megyében, az emberek, a mentalitás azonban teljesen más.

Hozzátette, hogy jobban kedveli azt, amit itt tapasztal. A szolgálat egy részét gépjárműben teljesíti, ám motoros rendőrként is ott van az utakon. Ez utóbbit jobban kedveli, mert fel tud állni, ki tudja kicsit nyújtóztatni a tagjait, amire a számára kissé szűkös autóban nincs mód.

teol

Kapcsolódó hírek

Mi vár idén a pályakezdőkre Szolnokon? Íme egy jó tipp a sikeres elhelyezkedéshez

Géza

Tiniszerelem: Az első nagy érzelmek világa

Kovács Karolina

Hobo 80 – Legendás születésnapi koncert az Arénában.. – Isten éltesse a művész urat!

Géza
Megszakítás