Home Szabadidő Állatvilág Négy szibériai tigris született egy kínai állatvédelmi parkban

Négy szibériai tigris született egy kínai állatvédelmi parkban

hirmagazin 2015 06 19 152151

Négy szibériaitigris-kölyök születéséről számolt be a kínai Hejlungcsiang Szibériaitigris-park, amely kiemelte, hogy a szaporulat a park vadonjában jött a világra.

Az első tigriskölyök az erdőben született, az anyatigris ezt követően átvitte egy ember vájta barlangba, ahol végül a többi három kölyök is világra jött. A park illetékesei szerint a három hím és egy nőstény kölyök június 6. és 8. között született.

A park egy szakembere, Liu Tan elmondta: igyekeznek elősegíteni, hogy a szibériai tigrisek a vadonban szaporodjanak, és hogy a kölykök megtanulják, hogyan élhetnek a természetben. „Húsz éve dolgozunk ezen. Idén szeretnénk elérni, hogy még több nőstény hozza világra kölykeit a félig-meddig szabad feltételek között.”

A szibériai tigris a világ legveszélyeztetettebb fajai közé tartozik. Zömmel Kína északkeleti részén és Oroszország keleti részén él.

A szibériaitigris-park 1986-ban nyílt meg Kínában, akkoriban még csupán nyolc szibériai tigris élt a védett területen, ma már számuk több mint ezerre rúg. Tavaly 105 szibériai tigris született az északkelet-kínai Harpinban lévő tigrisparkban.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

 

Exit mobile version
Megszakítás