14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTechnika, kommunikációNe otthon bosszankodjunk, ha lassú a net

Ne otthon bosszankodjunk, ha lassú a net

forrás: Napközben/Kossuth Rádió

Mit tehet a fogyasztó, ha jól működő internetet akar, meglepő számlákat azonban nem? Erre is kereste a választ a Napközben.

Nem mindenki elégedett az internetszolgáltató által biztosított adatátviteli sebességgel, bár annak idején a felek szerződésben rögzítették a feltételeket.

Ezeket azonban Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője szerint a vevők sohasem olvassák el, a szerződéskötéskor nem is teszik eléjük. A fogyasztó két-három oldalas dokumentumot ír alá, amelyben legalább három helyen szerepel, hogy megismertük, és ezzel tudomásul vettük az általános szerződési feltételeket.

Ne otthon bosszankodjunk, ha lassú a net

A teljes szerződést előre is el lehet kérni, és a szolgáltatók honlapján is fent vannak a szerződésminták. Az általános szerződési feltételek azonban ebben a szektorban 80-100 oldalt tesznek ki, nem valószínű tehát, hogy ha ezt megkapnák a fogyasztók, előrébb lennének, akkor sem olvasná el senki – mondta.

Kispál Edit szerint azonban egy-két sarkalatos pontot mindig érdemes megnézni, például, hogy

  1. mi történik, ha a vevő késve egyenlíti ki a számláját, vagy hogy a cég mikor korlátozhatja, mondhatja fel a szolgáltatást.
  2. Arra is figyelni kell, mikor jár le egy határozott idejű szerződés, mert előfordulhat, hogy automatikusan meghosszabbodik határozatlan idejűre, de más, magasabb összegű számlát tartalmazó díjcsomaggal.
Többször előfordult, hogy ennek alapján a fogyasztó bizonyítani tudta, hogy nem az hangzott el, amit a szolgáltató cég állít.Kispál Edit szerint azt is fontos tudni, hogy a garantált és a kínált sávszélesség nem ugyanaz, ennek ellenére sokan összekeverik a két fogalmat. Hangsúlyozta, hogy a szövetség tapasztalatai szerint a garantált sávszélességet szinte kivétel nélkül biztosítani tudják a szolgáltatók.

Az is gyakori, hogy a fogyasztók azért érzik lassúnak az internetet, mert nem veszik észre, hogy a házban nem csak ők használják a vonalat, hanem esetleg a kamasz gyerekeik is, akik videókat töltenek le, netes játékokat játszanak, hatalmas adatforgalommal, ami rögtön belassítja a netet.

Gáspár Ernő, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rádiómonitoring osztályának vezetője pedig arról beszélt, előfordul, hogy nem az internetszolgáltatás lassú, hanem a böngészett oldal webszerverének a kiszolgálása vontatott.

Az NMHH munkatársa azt is megjegyezte, nagyon sokan nem kellő gondossággal választanak maguknak internetet, például nem mérik fel, hogy milyen igényeik vannak, mire is kell nekik az internet, és milyen sávszélességet érdemes vásárolniuk.  Ezt főleg annak nehéz megfogalmaznia, akinek még nem volt internetje.

Kispál Edit azt tanácsolja, ha valaki hibát észlel, akkor ne otthon bosszankodjon, hanem jelentse be a szolgáltatónak, hiszen anélkül nem tud továbblépni. Ádám Szilveszter, az NMHH hírközlés-felügyeleti főosztályának helyettes vezetője hangsúlyozta, a szolgáltatónak csak az előfizetők által bejelentett hibákat kell kivizsgálniuk. A cégeknek 48 órájuk van megállapítani, hogy valóban hiba keletkezett-e, és ha igen, annak mi az oka, ha pedig a szolgáltató a felelős a rendellenességért, akkor a javítást 72 órán belül el kell végeznie.

Ádám Szilveszter kiemelte, ha a szolgáltató a hibabejelentések ellenére nem orvosolja a problémákat, illetve ha azok újra és újra felbukkannak, akkor erre hivatkozva a hűségidős szerződéseket is fel lehet mondani – anélkül, hogy a fogyasztónak kötbért kellene fizetnie. Persze ennek is feltétele, hogy legyen hibabejelentés – tette hozzá.

Gáspár Ernő felhívta rá a figyelmet, hogy az NMHH új webes portálján, a szelessav.net-en mindenki megmérheti vonalának a teljesítményét, és sok érdekes információt, tanácsot is olvashat az internethasználatról.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem