„Ne neveljék a gyerekbe, hogy férfi és nő egyforma!” – interjú Bodrogi Gyulával

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Veszprémben, a rézsút szembeni házban lakott egy nagyon szép kislány. Mindig szerettem oda átjárni, de szüleink nem támogatták, nem tudom, miért. Egyszer elloptam egy félméteres cukorspárgát. Nagyon örültem, hogy megtettem, mert így vissza lehetett menni, de lelkiismeret- furdalásom is volt, vajon mit mondanak. Visszamentem, bekopogtam, és mondtam, hogy visszahoztam a spárgát. A kislány mamája megkérdezte: „Milyen spárgát? „Hát ezt” – válaszoltam. „Miért hoztad?” „Mert elloptam.” „Akkor add ide és menj haza.” Ennyi történt, a kislányt akkor ugyan nem láttam, de utána megengedték, hogy találkozzunk, mert látták, hogy komolyak a szándékaim.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Amikor a 17. fegyelmit kaptam a főiskolán, szóltak apámnak, hogy csináljon valamit, ez így nem mehet tovább. Apám dörgedelmesen azt mondta a telefonba: holnap háromkor találkozunk az Uránia presszóban, mert meg kell beszélnünk a dolgokat. Én odamentem, papa is ott volt, beültünk és ő két duplát kért – fekete presszó kávét –, én egy cukorral ittam, ő cukor nélkül. Kihozták, csendben kevergettük, aztán ő egyszer megszólalt: „Hát, ez így nincs jól. Fizetek.” Kifizette a két kávét és elment. Akkor megtanultam: vannak dolgok, amiket csak röviden lehet elmondani, mert a sok beszéd elveszi a dolgok élét. Több fegyelmim nem is lett.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a gyermekeinek?

Ha úgy érzed, valamihez tehetséged van, ne felejtsd el: a tehetség szorgalom nélkül semmit nem ér. Ez fontos és mindenre vonatkozik. Szorgalom nélkül a tehetség nem tud kinyílni, virágozni.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Én inkább azt kérném: ne neveljék bele a gyerekekbe, hogy a férfi és a nő egyforma. Az egyformaság álcája őrületesen kártékony. Ezen nem érdemes töprengeni vagy vitatkozni. Egyik ilyen, másik olyan. Ahogy Karinthy Frigyes mondta: „Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar: a férfi nőt, a nő férfit.”

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Akár elképzelem, akár nem, gyakran előfordul. Egyet nem értek: van egy olyan törvény, ami egyetlenegy emberre vonatkozik és ez a hóhér: neki nem szabad ölni. Mindenki másnak „szabad”, akár párezer forintért is.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Ez nem is a férfin, a helyzeten múlik. És annyira egyedi, mint az ujjlenyomat. Mindenki más, és ami egyik helyzetben nem ajánlatos, a másikban szükséges, fontos.  Természetesen a férfinak is szabad sírni bizonyos helyzetben, akár öröm, akár bánat éri, hiszen az egy nagyon fontos oldás.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Nálunk ideális, mert mindenki annyit vállal, amennyit tudunk. Ahogy a táncmesterem mondta: az életben a legfontosabb, hogy ne ugorjunk nagyobbat, mint amekkorát tudunk. Ha a pár törekszik arra, hogy rendben legyenek, akkor mindenki annyit dolgozik, amennyit tud. Ha pedig nem erre törekszenek, akkor meg olyan mindegy, mert akkor a másik úgyis mindent rosszul csinál.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Mondok egy hazugságot: nagyon szeretnék házimunkát csinálni, de le vagyok tiltva. Nem sepregethetek, nem vasalhatok, nem mehetek ki a konyhába, mert rendetlenséget csinálok. Dirmegve-dörmögve, de elfogadtam ezt az otthoni szabályt.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Én ezt nem szoktam felmérni. Néha nagyon elfáradok, de akkor sincs ilyen gondolatom. Az én munkám nem olyan, hogy agyondolgoznám magam. Egy rakodómunkás, aki még 100 zsákot kirak, hogy több pénzt keressen vele, és abba belehal – ő tudja mi a túl sok, én nem tudom ezt érzékelni. Néha mondom, hogy túl sok a munkám, de az inkább hencegés. Szerintem a túlvállalását egy színész maga nem érzi, hanem a közönsége, hiszen az meglátszik a munkája minőségén.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

Ha ez egy minden szempontból, testileg és lelkileg betartandó szerződés, akkor maga a kapcsolat. De ha csak az a cél, hogy azt mondhassam: egy házas ember ilyet nem tesz, akkor nincs értelme.

Ha újrakezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Igen. És állandóan újrakezdeném.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Megszakad a tudományom: nem tudom milyenek a mai hősök, nem tudom mit jelent ma hősnek lenni. A régebbi világban tudtuk, kik azok: Toldi vagy az esőcsináló ember… Ma minden helyzetben más: van, aki azért hős, mert elrántja a kormányt, megment egy gyermeket, felborít egy tankot. Ma ez szereposztás kérdése. Van, amikor Nemecsek a hős, és van, amikor Áts Feri.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Ádám fiam tizenvalahány éves lehetett, amikor az autós piacon sétálva elmeséltem neki: az én álmom egy nyitott tetejű Mercedes. Mindezt a Skodák és Wartburgok piacán, világában. Én el is felejtettem, de idén, a 85. születésnapomon a fiam megjelent egy slusszkulccsal a kezében, és azt mondta: „Na, tessék, itt van az álmod.” És a kertben tényleg ott volt egy nyitott tetejű Mercedes.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Olyan 15 év múlva magammal szeretnék találkozni; úgy, hogy mindketten egészségesek vagyunk.

Mit jelent ön számára az, hogy „szent”?

Ez attól függ, honnan nézzük. Van, akinek vallásilag jelent valamit, van, akinek irodalmilag, és van, akinek ember- és természetfelettit jelent. Én úgy gondolom: egy olyan fajta irodalmi találmány, ami azt fejezi ki: valaki emberfeletti, aki csodákat képes tenni. Isten alatt, de az ember felett.

NÉVJEGY

• Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
• Budapesten született, 1934. április 15-én.
• Pályáját néptáncosként kezdte, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója lett. 1958–1982 között a József Attila Színház tagja volt. 1975 óta a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. 1982–2001 között a Vidám Színpad művészeti igazgatója és rendezője volt. 2002-ban a Vidám Színpad, 2006-ban a József Attila Színház örökös tagja lett. 2003-tól a Nemzeti Színház művésze.
• Emlékezetes színpadi alakításai: Szókimondó asszonyság, Imádok férjhez menni, Egy szerelem három éjszakája, A kaktusz virága, Koldusopera, Szomorú vasárnap, Charley nénje, Kabaré. Emlékezetes filmjei: Házasságból elégséges (1961), Hattyúdal (1963), Húsz óra (1965), Tanulmány a nőkről (1967), Fuss, hogy utolérjenek! (1972), Szépek és bolondok (1976), Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? (1980).
• Díjak: Jászai Mari-díj (1962, 1967); Érdemes művész (1973); Kiváló művész (1983); A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995); Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2004); Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2004); Kossuth-díj (2005); A Nemzet Színésze (2007), Prima díj (2012); Prima Primissima közönségdíj (2012);  a Magyar Filmakadémia életműdíja (2019); Magyar Művészeti Akadémia életműdíja (2019).
• Élettársi kapcsolatban él, egy felnőtt gyermeke van.

Az interjút készítette: Antal-Ferencz Ildikó

Fotók: Stekovics Gáspár felvétele – vezető kép

Wikipédia

Nemzeti Színház

Írjátok meg!

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy a [email protected] e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak!