Erzsébet királynő imádta a gyerekeit. 


Mielőtt Erzsébet királynő trónra került, már két kisgyermek anyukája volt. Károly király és Anna hercegnő nagyon fiatalok voltak, amikor az édesanyjuk lett a brit uralkodó. Most pedig 1950-ből láttak napvilágot egy levél, amelyet a néhai királynő a lánya születése után írt.

Az akkor 24 éves Erzsébet a levelet a skóciai Balmoral kastélyból írt a bábájának, Helen Rowe-nak, akit az üzenetben Rowie”-nak becézett. A dátum 1950 októbere. A fiatal Erzsébet arról írt, hogyan érzi magát a második gyermeke, Anna hercegnő születése után. 

Mindannyian nagyon jól megvagyunk itt fent, és én máris sokkal erősebbnek érzem magam. Nagyon jó volt újra a hegyen lenni a második napon, amikor itt voltam, de a harmadik napon a dzsip, amely mindenhová elvisz a terepen, nem vett fel, és le kellett gyalogolnom az útra, aminek az lett az eredménye, hogy megerőltettem a térdemet valamin. A levegő azonban annyira jó, hogy napról napra jobban érzem magam, és bár délután még mindig lefekszem aludni, most már nem teszem ezt olyan gyakran

– írta a levélben Erzsébet királynő. 

A GYEREKEIRŐL IS ÜZENT 

Károly egyre kövérebb, mivel hatalmas étvágya van, és sokat mozog. Rendkívül nehéz megmagyarázni, amikor ránéz valamire, amit nem ér el, majd jelentőségteljesen hátat fordít nekem, és azt mondja: „Mami, emeld fel!”

– folytatta a levelet Erzsébet, amiben arra is kitért, hogy a fia sokkal jobban élvezte a vonautat, mint a lánya, de azt hozzátette, hogy Anna hercegnőnek szép rózsaszínű az arca, amikor kiteszik a szabadba. 

A gyerekek nagymamája egészen nyíltan kényezteti a legidősebbet, és ezt Anne-nel is megtenné, ha lehetősége lenne rá

– tette hozzá a kétgyermekes édesanya, aki a levélben azt is üzente a bábájának, hogy reméli találkoznak a lánya keresztelőjén. 

A levelet egyébként nemrég aukcióra bocsátották. A kézzel írott és aláírt jegyzet legmagasabb árajánlata június 28-án 1149 dollár volt.

Via

Forrás

Hirmagazin.eu