Egy új kutatás szerint az óceánban élő vándorló állatokra a véltnél nagyobb hatással lehet központi csillagunk – számol be a Space.com. A vizsgálat alapján az egészséges szürke bálnák ötször nagyobb eséllyel sodródnak partra a napfoltok jelenlétekor, amikor a napviharokból származó sugárzás mértéke jelentősen megnő.

Korábban már több szakértő kapcsolta a partra sodródásokat a mágneses viharokhoz, de ez az első igazán átfogó elemzés. Jesse Granger, a Duke Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint nem tudni, hogy a bálnák tájékozódásuk során használnak-e mágneses receptorokat, az óceáni vándorló bálnák, így a szürke bálnák esetében ugyanakkor valószínűsíthető az ilyen érzékelés, hiszen az óceánban kevés más tájékozódási lehetőség adott.

Március és június között a szürke bálnák a mexikói Alsó-Kalifornia partjaitól a Bering- és a Csukcs-tengerekig vándorolnak, novemberben aztán visszaindulnak.  A vándorlás során bizonyos esetekben látszólag egészséges bálnák sodródnak partra.

Granger és kollégái 1985 és 2018 között begyűjtött, a partra sodródásra vonatkozó adatokat elemeztek. Az eredmények alapján a pusztulási arány magasabb volt, amikor napfoltokat figyeltek meg központi csillagunkon.

A naptevékenység növekedése az elektromágneses sugárzás emelkedésével jár, ennek azonban csak töredéke éri el a földfelszínt. Granger szerint a bálnákat a rádiófrekvenciában tapasztalt növekedés zavarhatja meg. A csapat úgy véli, hogy az élőlényeket a mágneses érzékelés megváltozása terelheti a partok közelébe.

Fontos kiemelni, egyelőre nem bizonyított, hogy az állatok valóban a mágneses tér segítségével tájékozódnak. A mostani felfedezés ugyanakkor újabb közvetett alátámasztása lehet az elméletnek.