9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóNaponta több száz telefonszámot tárcsáztak (A cikk videót tartalmaz)

Naponta több száz telefonszámot tárcsáztak (A cikk videót tartalmaz)

„Unokázós” csalókat füleltek le Budapesten, a XVIII. kerületi rendőrök. (2018. 10. 02., k – 10:55, Budapesti Rendőr-főkapitányság)

A rendelkezésre álló adatok szerint a 36 éves D. Henrietta naponta több száz telefonszámot hívott fel, és legtöbbször a hívott fél unokájának adta ki magát, és milliókat kért azzal az indokkal, hogy balesetet okozott. A nő azt is mondta, hogy kórházban van, ezért egy jó barátja megy el a pénzért. Közben a 39 éves társa, B. Gyula telefonon irányította a taxisként dolgozó 32 éves M. Róbertet, aki a megadott címre elment a megbeszélt összegért.

A rendőrségen egy idős nő tett bejelentést 2018. szeptember 19-én, akitől közel másfél millió forintot csaltak ki. D. Henrietta ezúttal unokahúgként jelentkezett az idős asszonynál, és sírva kérte tőle a pénzt, aki elhitte, hogy a családtagjával beszél, és át is adta a taxisnak a borítékba tett 1 millió 200 ezer forintot.

A kerületi nyomozók munkájának köszönhetően 2018. október 1-jén a BRFK Bűnügyi Főosztály Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai lakcímükön elfogták a nőt és a két férfit.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a csalók telefonkönyvet használtak, és névsorban haladva, naponta minimum 150 telefonszámot hívtak fel.

A három gyanúsított több hónapon keresztül, több száz hasonló csalást követett el, az ügyek felderítése folyamatban van.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága mindhárom gyanúsított esetében előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására.

Forrás: police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work