3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságNapokon belül létrejön Magyarország ötödik legnagyobb bankja

Napokon belül létrejön Magyarország ötödik legnagyobb bankja

2019. október 31-én tizenegy takarékszövetkezet és két bank egyesül a Takarékbank Zrt-ben – olvasható a társaság közleményében. Novembertől ezzel a Takarék Csoport bankja több mint 1,1 millió ügyfelet szolgál ki és az ország legnagyobb fiókhálózatát működteti.

A Takarékbank Zrt. mérlegfőösszegét tekintve az ország ötödik legnagyobb pénzintézetévé válik. A jogi egyesüléssel egy időben a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. informatikai rendszerét egyesítik a Takarékbank Zrt. már működő hálózatával, ezért ötnapos informatikai átállás után, 2019. október 31-et követően november 6-án indulnak újra a bank szolgáltatásai, mely az új Takarékbank Zrt. minden fiókját és szolgáltatását érinti.

A 2010-es évek elején még több mint 120 kisebb-nagyobb takarékból álló integráció 2017 végére 12 regionális takarékszövetkezetben egyesült. 2018. november 30-án a Csoport központi bankjának közgyűlésén a takarékok úgy döntöttek, hogy egyetlen országos lefedettségű kereskedelmi bankban egyesülve folytatják tevékenységüket.

2019. április 30-án létrejött a Takarékbank Zrt. a Mohácsi Takarék Bank Zrt., a Pannon Takarék Bank Zrt., és a B3 TAKARÉK Szövetkezet egyesülésével, átvéve a Takarék Csoport irányító szervezete, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. lakossági és vállalati számlaszerződés-, betét- és hitelállományát is.

Az országos fúzió lezárásaként, 2019. október 31-én egyesül tizenegy takarékszövetkezet – a 3A Takarékszövetkezet, a Békés Takarék Szövetkezet, a CENTRÁL TAKARÉK Szövetkezet, a Dél TAKARÉK Szövetkezet, a Fókusz Takarékszövetkezet, a Hungária Takarék Takarékszövetkezet, a KORONA TAKARÉK Takarékszövetkezet, az M7 TAKARÉK Szövetkezet, a Nyugat Takarék Szövetkezet, a Pátria Takarékszövetkezet és a TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet –, valamint a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarékbank Zrt.

Bár a fenti társaságok cégjogi egyesülése már 2019. október 31-én megtörténik, a Takarékbank Zrt. – egy hosszú hétvége és egy kétnapos bankszünnapot követően –2019. november 6-án kezdi meg működését, mely az egyesülésben érintett fenti társaságok teljes fiókhálózatát érinti.

Az átállás alatt, 2019. november 1-jétől november 6-áig nem nyitnak ki a bankfiókok, átmenetileg nem fog működni a netbank és a mobilapplikáció, nem lehet utalásokat kezdeményezni és fogadni. 2019. november 6-án, szerdán ismét kinyitnak a fiókok és akkortól működnek majd újra az elektronikus szolgáltatások, illetve aznap könyvelik le a 2019. október 31-e után érkezett megbízásokat. Ebben az időszakban a bankkártyával rendelkező ügyfeleink az ATM-ekből a 2019. október 31-i záró fedezetük összege erejéig tudják igénybe venni a bankkártyával igénybe vehető szolgáltatásokat.

portfolio

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work