Home Életmód Horoszkóp Napi horoszkóp – 2017. március 30., csütörtök

Napi horoszkóp – 2017. március 30., csütörtök

forrás: hirado.hu

A Vízöntő nyitott a világra, a Bak konfliktusba keveredhet, a Nyilas nem olyan lelkes a kapcsolatában.

Kos (március 21.-április 20.)

Nyugodtan gondolhat esküvőre vagy eljegyzésre, mert ez az időszak alkalmas arra, hogy elkötelezze magát valaki mellett hosszú távon. Viszont, ha félti a szabadságát, akkor kétszer is gondolja meg, hogy rászánja e magát a nagy lépésre. Azonban, ha érzi, hogy a társa az „igazi”, akkor ne halogassa a döntését. A tavasz a szerelem hónapja, és persze a Kosoké is.

Bika (április 21.-május 20.)
Nem szívesen engedi ki a kezéből az irányítást, de most nincs más választása. Megpróbál jó képet vágni hozzá, mert az érdekei úgy kívánják. Tudja, hogy ez csak átmeneti állapot és amint lehetőség adódik, újra magához ragadja a gyeplőt. Tervét magában tartja, mert nem szeretné, ha az elhatározását nem tudná megvalósítani. Érzi, hogy hamarosan minden megoldódik.

Ikrek (május 21. – június 21.)
Nem az elképzelése szerint alakulnak az ügyei, de tudomásul veszi, és nem morgolódik magában miatta. Elfogadja, hogy vannak jobb és nehezebb időszakok az életében. Optimizmusa abból adódik, hogy a magánélete harmonikus és ezt tartja most a legfontosabbnak. Kiegyensúlyozottsága átsegíti a felmerülő nagy problémákon is, hisz társa mindben támasza.

Rák (június 22. – július 22.)
Szeretne a központban állni, de mivel a környezete nem igyekszik ezt tolerálni, kénytelen beletörődni. Máskor inkább megsértődött volna és visszahúzódott volna a csigaházába, de most tisztán látja, hogy nem érne el vele semmit. Az esze azt súgja, hogy jobban jár, ha alkalmazkodik, s nem konfrontálódik senkivel. Reménykedik, a családjában azért a központban lesz.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Még megfordíthatja a dolgok állását, ha időben kapcsol. Ne engedje, hogy a kapcsolatába a tűz elhamvadjon. Viszont, ha éppen ez a célja, csak kellemetlennek találja a szakítást, akkor jobb, ha egyenesen megmondja a párjának. Erőltetni semmi értelme, ha már másfelé kacsingatna, vagy már van új jelöltje. Ilyen esetben jobb, ha békességben elválnak.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Kisebb bőrproblémák, kiütések nehezíthetik a napjait, ami mögött nem csak a Szaturnusz bolygó negatív hatása húzódik meg. Inkább megoldatlan lelki probléma lehet az oka a panaszainak. Érdemes lenne alaposan és őszintén átgondolnia, hogy milyen gondokkal nem képes boldogulni. Esetleg kivel vannak konfliktusai, akitől szenved, és nem képes elviselni.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Az élet komoly kihívás elé állítja, de tud bölcs döntéseket hozni a Jupiter bolygó pozitív hatása következtében. A szokásos labilitása most nem okoz zavart, ezért sokkal magabiztosabban halad az útján. Magánéletében felmerülő nézeteltéréseket is képes úgy elrendezni, hogy nem kell túlzottan nagy kompromisszumot kötnie. Csak önmagának akar megfelelni.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Csak idő kérdése, hogy mikor fogja a szervezete jelezni, hogy az energia tartalékai kezdenek kimerülni. Nem érdemes megvárnia, hanem inkább lassítson, és kevesebb feladatot vállaljon. Nagy a veszélye annak is, hogy a párja megunja, hogy alig szentel időt a kapcsolatuknak. Nem minden a pénz és a siker, ezért egyensúly kell teremtenie a szerelem és munkája között.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Most valahogy nem olyan lelkes a kapcsolatában, mint az elején. Úgy érzi, hogy már nem olyan rózsaszínű minden, mint azt az elején látta. Tudja, hogy a szerelem elején még nagyon lelkes, de sajnos a tűz hamar kialszik a szívében és új kalandok felé indulna. Még bizonytalan, nem tudja, mit tegyen, és lehet, hogy veszi a nyúlcipőit. Még ne siessen el semmit sem.

Bak (december 22. – január 20.)
Konfliktusba keveredhet a társával a gyereknevelés kérdésében. Igaz, hogy Bak jegyűként a fegyelmezést igen fontosnak tartja, emiatt gyakran túlreagálja a dolgokat. Ám most kivételesen mégis igaza van. Jó az önállóság, s ha a gyerekek sok mindent megtapasztalnak, de ebben a helyzetben szükséges a mértékletesség. Nem kell mindent rájuk hagyni.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Nyitott a világra, segítőkész és együtt érző, de most jobban teszi, ha nem mindenkit ölel a keblére. Válogassa meg a barátait, mert köztük is akad olyan, akinek a ragaszkodása nem őszinte. Elfogadja a barátságát, de amikor bajba kerülne, akkor nem számíthat rá. Fontos, hogy ne a csalódásai során legyen kénytelen megtanulni, kiben bízhat meg és kiben nem.

Halak (február 20. – március 20.)
Jogos az aggodalma, mert egy kemény feladat várja, de ennek ellenére még se hátráljon meg. Inkább szedje össze minden erejét és tudását és kötelező, hogy higgyen a győzelemben. Ebben az esetben is a pozitív gondolkodásnak óriási szerepe van, mert általa le tudja győzni a félelmeit, és aggályait. Higgye el, hogy sokkal tehetségesebb, mint amilyennek önmagát látja.

Exit mobile version
Megszakítás