forrás: hirado.hu

A Kos gyökeres változtatáson töri a fejét, a Rák nehezen képes uralni az indulatait, a Szűznek nincs ideje túlságosan sokat foglalkozni a feladatával.

Kos (március 21.-április 20.)
Gyökeres változtatáson töri a fejét, mert úgy érzi, ha így folytatja, akkor kudarcot kudarcra halmoz. Ez, amit mindenképpen szeretne elkerülni, mert ez a kapcsolata végét jelentené. Nem szeret veszíteni, de ha már nincs más választása, akkor kénytelen beletörődni. Szeretné felkavarni az állóvizet, de tisztában van vele, hogy csak akkor érdemes lépnie, ha lesz eredménye.

Bika (április 21.-május 20.)
Panaszkodással nem megy semmire, hiába is próbálkozik keresni valakit, aki meghallgatja. Talán egy időre megnyugszik a lelke és a szíve is megkönnyebbül, de a megoldáson kellene törnie a fejét. Ügyeljen arra is, hogy ne zúdítsa másokra a problémáját, mert valószínű, hogy ők sem szenvednek hiányt belőle. A gondokat minél hamarább orvosolnia kellene.

Ikrek (május 21. – június 21.)
Csak olyan üzletet kössön, amit alaposan átgondolt. Ne üljön fel a látszatnak, mert nemcsak anyagilag veszíthet, de a hiúságán is csorba eshet. Nem kell semmit elkapkodnia, és a szerződés apró betűs részleteit is ajánlatos végig olvasni, még akkor is, ha úgy gondolja, hogy teljesen felesleges. Valóban rendkívül unalmas, de a felületessége most csak kárt okozhat.

Rák (június 22. – július 22.)
Nehezen képes uralni az indulatait, mert fáradt és ideges. Nem úgy alakulnak a dolgai, ahogyan azt elképzelte és ez csalódással tölti el. Anyagi gondokkal is szembesül, ami még jobban elkeseríti. Csak olaj a tűzre, hogy nem képes szót érteni egyik közeli rokonával, mert az illető makacsul ragaszkodik az elképzeléséhez. Már alig várja, hogy a mai napnak vége legyen.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Egy fontos dolgot szeretne megbeszélni az egyik munkatársával, de elbeszélnek egymás mellett. Meg van győződve róla, hogy érthetően és világosan fogalmazott, és nem érti, hogy miért nem fogadja el a javaslatát. Meg sem fordul a fejében, hogy talán nem megfelelő a stílusa, mert Oroszlán jegyűként időnként bizony hajlamos leereszkedően beszélni másokkal.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Nincs ideje túlságosan sokat foglalkozni a feladatával, ezért gyorsan szeretne túlenni rajta. Biztos benne, hogy nem fog hibát véteni, hiszen ezt a munkát már, ha álmából is felébresztik, akkor is a könnyedén megcsinálja. Csak azt felejti el, hogy az ördög a részletekben rejlik, és a kapkodással nem képes mindenre körültekintően figyelni. Lassítson kicsit inkább!

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
A váratlanul fellépő erős fejfájása a lehető legrosszabbkor jöhet, és megnehezíti, hogy a feladatára koncentráljon. A fejfájása mögött kisebb veseprobléma, magas vérnyomás esetleg magánéleti gondok húzódhatnak meg. Talán egy fájdalomcsillapító gyorsan orvosolja a bajt, ami átmenetileg segít, de végleges megoldást nem jelent. Gyors tűzoltásra mindenképp jó.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Legyen résen, mert az egyik kollégája, a saját hibáját önre szeretné kenni. Arra gondol, hogy így megúszhatja a dolgot és nem a felettese neheztelésével szembesülni. Sajnos olyan ügyesen intézi a dolgokat, és keveri a lapjait, hogy ha nem figyel, akkor tisztára moshatja magát. Ne gondolkodjon egy percig sem, hanem szembesítse a tettének a következményével.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Sok minden összeköti a kedvesével, de leginkább az anyagiak. Ez a kötelék pedig hosszú távon megöli a szerelmet és mire észbe kap, már lehetséges, hogy késő lesz. Legyen őszinte önmagához, és tisztázza magában, hogy valójában mire vágyik. Ugyanis, ha csak anyagi biztonságra, akkor nem kell túl sokat törnie a fejét, hisz elérte, amit akart. Lehet, hogy ez nem elég?

Bak (december 22. – január 20.)
Túlságosan leköti a munkája, szinte semmire sincs ideje. Pedig valaki nagyon örülne, ha egy kis időt rá is szentelne. Szeretné felhívni magára a figyelmet, minden eszközt bevet, de nem jár sok eredménnyel. Nem veszítene semmit, ha néha feltekintene a munkájából, sőt csak nyerne, mert az illető pont az az ember, akire a szíve mélyén mindig is várt. Éppen a zsánere.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Több pihenésre lenne szüksége, mert a jegyében tartózkodó Mars bolygó számos egészségügyi panasz okozója lehet. A megállás nélküli munkát nem csak a szíve érezheti meg, de keringése is. Könnyen kimerülhet, mert nem érzi, hogy hol a határ a feladatai elvégzésekor. Legyen óvatos, ne kapkodjon, mert könnyen elvághatja a kezét vagy megégetheti a „szívét”.

Halak február (20. március 20.)
Felnagyítja a gondjait és emiatt nem képes mások problémájára figyelni. Pedig az egyik barátjának égetően nagy szüksége lenne arra, hogy meghallgassa. A gondjai eltörpülnek a sajátja mellett, és nagyon hálás lenne, ha valakinek legalább elmondhatná. A dolgok állásán persze nem változtatna semmit, de legalább úgy érzi, hogy kicsit megkönnyebbülne.