forrás: hirado.hu

Az Ikreket szerelmi csalódás érheti, a Szűz családi problémákkal küzd, a Halakat cserben hagyják megérzései.

Kos (március 21.-április 20.)
Szenvedélyes típus és igen könnyen lesz szerelmes, és ezek a tulajdonságai okozzák ebben az esetben a vesztét. A lelkesedése nem ismer határokat, és amit a fejébe vesz, azt tűzön – vízen át meg akarja valósítani. Meg sem fordul a fejében, hogy kudarcot is szenvedhet, csak a vágyott célt látja. A kiszemeltjét még igazából nem is ismeri, de már ezer hőfokkal lángol. 

Bika (április 21.-május 20.)
Igazán meg lehet elégedve a helyzetével, mert bár sokat dolgozik, de munkahelyén minden úgy alakul, ahogyan azt elképzeli. Értékelik a munkáját és a szorgalmának meg is van a kézzel fogható eredménye. Viszont tartsa távol magától attól a mézes-mázos beszédű kollégától, aki nem győzi dicséretekkel elhalmozni és mindig a kedvére tenni. A háta mögött egészen mást mond. 

Ikrek (május 21. – június 21.)
Kisebb szerelmi csalódás érheti, mert többet látott ebben a kalandjában, mint amilyen valójában. Általában nem szokott elrugaszkodni a földtől, de most ez történt, mert nagyon vonzónak találja a kedvesét. Ikrek jegyűként nagyon fontosnak tartja a közös érdeklődési kört és úgy érzi, hogy a beszélgetés és a vélemény csere fűszerezi a kapcsolatot. Sajnos ő nem ilyen. 

Rák (június 22. – július 22.)
Végre kiélheti a gondoskodási ösztönét, mert egy közeli rokonának nagy szüksége van a törődésére. Elemében érzi magát, sürög-forog és intézkedik, de nem esik egyáltalán nehezére olyan ételeket főzni, ami kissé munkaigényes, ha a kedvére tehet. Egy cseppet sem érzi fáradtnak magát, pedig egy perc megállása sincs. A vérében van, hogy szeret minden viszonzás nélkül adni. 

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Anyagi téren rendkívüli sikerekre számíthat, ezért bátran valósítsa meg a még lehetetlennek tűnő ötleteit is. Természetesen nem hullik minden az ölébe, mert sok energiát kell belefektetnie az elképzelése kivitelezésébe, de az égiek támogatására nyugodtan számíthat. A lelkesedése majd átsegíti, ha elkeseredne, vagy kissé elbizonytalanodna, ezért nincs mitől tartania. 

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Családi problémáit ne a mai napon akarja megoldani, mert ahhoz túlságosan nyugtalan és ideges. Nem találja a helyét és még a legkisebb akadálytól is képes méregbe gurulni. Tisztában van vele, hogy nem tudja az indulatait kordában tartani, ezért legszívesebben visszavonulna a külvilágtól. Mielőtt még egy kis szikrától is azonnal robbanna, inkább sétál a szép őszi természetben.    

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Kiegyensúlyozott és ezt örömmel tapasztalja a környezete is. Könnyen kijön bárkivel, kedves és udvarias, ezáltal mindent elér, amit csak akar. Mivel ez az alaptermészete, nem is kell túl sok energiát belefektetnie. Azon töri a fejét, hogy miként tudna a kedvébe járni a párjának és felvidítani, mert látja, hogy nincs jó napja. Úgy dönt, hogy meglepi egy romantikus vacsorával. 

Skorpió (október 23. – november 21.)
Új munkalehetőség van kialakulóban, ami igen kedvére való lenne, és lát is benne fantáziát. Vagyis nagyon is megfelelne, mert a szíve mélyén mindig is ilyen munkára vágyott. Ezért először nem akarja elhinni, de nem is iszik előre a medve bőrére. Mert már a nehézségek megtanították rá, hogy ne kergessen álmokat. Azt vallja, hogy ha a sors akarja, akkor oda is adja. 

Nyilas (november 22. – december 21.)
Mély, intellektuális kapcsolatra törekszik, nem elégszik meg azzal, aki csak a szexuális igényét kielégíti. Kicsit bajban van, mert akiért a szíve hevesen dobog, azzal nem tud eszmét cserélni, viszont szexuális téren nagyon összeillenek. Az lenne a legideálisabb, ha mind a kettő elvárását megtalálhatná a kedvesében. Jobb, ha belátja, hogy minden vágya most nem teljesülhet.

Bak (december 22. – január 20.)
Nem nézi jó szemmel a párja új baráti társaságát, és ezt keményen szóvá is teszi. Amiből természetesen rendszeresen nézeteltérés alakul ki. Emiatt már kezd fagyossá válni kettőjük között a légkör, de még ennek ellenére sem tud hatni kedvesére. Okosabban tenné, ha nem ragaszkodna mereven a véleményéhez, hanem először találkozna velük és megismerné őket. 

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Bízik önmagában, s ezt jól teszi, mert olyan kétes értelmű megjegyzések jutnak el a füléhez, ami könnyen kizökkenthetné a lelki egyensúlyából. Mivel a kritikát nem nyíltan kapja, így nem tud mit kezdeni vele. Legszívesebben azonnal tisztázná ezt a kényes helyzetet, de nem akar senkit kellemetlen helyzetbe hozni. Úgy dönt, hogy inkább elengedi őket a füle mellett. 

Halak (február 20. – március 20.)
Rendkívül jó megérzésekkel rendelkezik, és olyan dolgokra is ráérez, amire mások nem. Ma mégis cserbenhagyják, emiatt fölösleges kiadásokba bonyolódhat. Pénzügyektől most tartsa távol magát, nehogy mindent egy lapra tegyen fel. Nem jellemző, hogy felelőtlenül kockáztatna, de valamiért nagy kedvet érez hozzá. Győzze le belső késztetését még, ha nagyon nehéz is.