horoszkop2
Forrás: hirado.hu | 2015. 02. 23. 07:16:00

A Rák ki sem látszik a sok munkából, a Szűz nagyon sötéten látja a világot, a Baknak az anyagiak terén most nem lesz oka panaszra.
Kos (március 21.-április 20.)
Vágyik egy kis izgalomra, egy mindent elsöprő kalandra, ami végre változatosságot hozna az egyhangúnak érzett életében. Szeretné felkavarni az állóvizet, mert a kihívások nélkül szürkének érez mindent maga körül. A veszéllyel sem törődik, feltesz mindent egy lapra, pedig a tét nagy, és ha kitudódik, akkor sokat veszíthet. Szerencséjére most senki sem akad a horgára.

Bika (április 21.-május 20.)
Munkahelyén a kezdeti nehézségek után most már egyre jobban érzi magát. Olyan jó csapatba kerül, ahol, amikor szükség van rá, akkor mindenki egymást segíti, a közös célérdekében. Senki sem vonja ki magát a munka alól, hogy jól járjon és az intrikák sem mérgezik a légkört. A csapatszellemet még jobban erősíti a munka utáni baráti beszélgetések, és közös szórakozások.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Sokszor érzi magányosnak magát a kapcsolatában, de mégsem képes kilépni belőle. Nem egészen így képzel el egy kiegyensúlyozott viszonyt, de minden próbálkozása ellenére sem képes felállni és egyszer és mindenkorra befejezni. Reálisan látja, hogy ennyi erővel akár egyedül is élhetne, s akkor szabad lenne, és akár új társra is találhatna. Lelkében a szív harcol az ésszel.

Rák (június 22.-július 22.)
Ki sem látszik a sok munkából és ez jó érzéssel tölti el. Nemcsak azért, mert az oly hőn áhított anyagi biztonsága sem forog veszélyben, hanem mert érzi, hogy megbecsülik. Rengeteget képes dolgozni és az elszántsága átsegíti mindig a nehézségeken. Sajnos az egészségével mostanában gondok lehetnek, mert túlzottan önfeláldozó és nem képes eleget önmagával is törődni.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Ne hagyja, hogy a főnöki tekintélyét bárki is megtépázza, legyen határozott. Kissé elbizonytalanodik, mert olyan emberrel kellene harcba szállnia, aki az erőszakosságával szóhoz sem hagyja jutni. Az elvei és a jó modora nem engedi, hogy méltatlan cselekedetekre szánja rá magát. Pedig néha a cél érdekében nem árt, ha harcmodort vált, és kimutatja a foga fehérjét.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, ezt jól tudja, mégis úgy gondolja, hogy másoknak minden sokkal könnyebb. Azt hiszi, hogy az egész világ összeesküdött, hogy a célját ne legyen képes elérni. A hangulata mélyponton van és senki és semmi sem képes felvidítani. Nagyon sötéten látja a világot, pedig ez is csak egy az olyan nap közül, amikor valami nem sikerül.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
A munkahelyén gondok árnyékolják be a hangulatát. Önhibáján kívül nem képes olyan teljesítményt nyújtani, ami elvárható lenne. Időben nem tudja befejezni a munkáját, mert mások által akadályoztatva van. Mégis az elmarasztaló kritikát le kell nyelnie, nincs más választása. Az igazságérzetét nagyon bántja, nehezére esik, de érdekei miatt kénytelen tűrni.

Skorpió (október 23.-november 21.)
A mai napi események kissé megtépázzák az idegeit, elsősorban a közlekedéssel lehetnek gondjai. Elkéshet a munkahelyéről, mert a tömegközlekedési eszközök közül éppen az romolhat el, amin utazik. Esetleg az autója hagyja cserben, mikor a legnagyobb szüksége lenne rá. Előzze meg a bajt azzal, hogy rendszeresen ellenőrizteti az autóját, főleg, hosszabb út előtt.

Nyilas (november 22.-december 21.)
A családi gondjai nem enyhülnek, s mivel képtelen jó megoldást találni, így minden marad a régiben. A problémái annyira nyomasztják, hogy szinte minden gondolatát lefoglalják. Vágyik egy segítő kézre amibe belekapaszkodhatna, de a hiúsága nem enged, hogy kiadja magát bárkinek is. Egyedül sajnos csak önmagával tud értekezni, és csak a saját véleményét ismeri.

Bak (december 22.-január 20.)
Az anyagiak terén nem lesz oka a panaszra, amihez csak nyúl, vagy amibe belefog, az arannyá válik a keze között. Rendkívül sokat dolgozik, és ez meglátszik a pénztárcája vastagságán is. Minden idejét a pénzkeresésre fordítja, pedig egy kicsit nem ártana, ha élvezné az életet is. A munkamánia hasonló a káros szenvedélyhez, mely rabul ejt és egy idő után már ő az úr.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Nehezére esik az alkalmazkodás, ezért ne csodálkozzon, ha a mai napon a népszerűségi mutatója igen alacsony. Örömét leli, ha ellentmondhat, és nagyon ügyel arra, hogy az utolsó szó se legyen még véletlenül se másé. Kemény munkával, ha így folytatja elérheti, hogy a munkahelyén is légüres tér veszi körül. Pedig csak egy kicsi kompromisszumot kellene kötnie.

Halak (február 20.-március 20.)
Kisebb összezördülésre számítson a párjával, ami igaz, hogy szokás szerint nem tart sokáig, de azért nagyon megviseli. A gond nem is a vitatkozásból ered, hanem, hogy félre értik egymást. A kedvese közel sem olyan érzékeny és sebezhető, mint ön, így egy nem eléggé vigyázva kimondott szó és már meg is bántódik. Pedig megszokhatta már, hogy neki ilyen a stílusa.