forrás: hirado.hu

A Mérleg most is a tökéletes megoldásra törekszik, a Bak a szeretteivel tölti a napját, a Skorpió konfliktusba keveredhet.

Kos (március 21.-április 20.)
Bármennyire is szereti a napot, és ha a teste barna színű, mégis legyen nagyon elővigyázatos. Könnyen leéghet, és a napszúrás is reális veszély. Akár még kórházba is kerülhet, ha túlságosan felhevül, mert nem ismeri a mértéket. A szerelemben sem ártana az óvatosság, mert ott is könnyen megégetheti magát, de sajnos a lelki sérülésein még a kórházi kezelés sem segít. 

Bika (április 21.-május 20.)
Kellemetlen torokfájással kell megküzdenie, ami teljesen váratlanul éri. Még álmában sem gondolta, hogy ebbe az időszakban is meghűlhet, hogy a torka begyulladhat. Nagyon bántja, hogy alig képes hallatni a hangját, de ugyan ezt már a párja egészen másként látja. Család többi tagja sem szomorkodnak túlságosan, hogy egy ideig nem emelheti fel a hangját.   

Ikrek (május 21. – június 21.)
Hihetetlenül elszánt, hogy az önmaga elé kitűzött célját megvalósíthassa. Minden követ megmozgat, és nem kíméli önmagát. Legszívesebben a mai napját is arra szánná, hogy csak a munkájának élhessen, és ne zavarja ebben a foglalatosságában senki sem.  Két lehetősége között választhat: vagy a munkáját végzi, de akkor oda a családi béke, vagy nem dolgozik és velük tart. 

Rák (június 22. – július 22.)
Itt a hétvége és hiába van a szívéhez közelálló kedves emberek között, mégis úgy érzi, hogy nagyon egyedül van. Hiányzik a régi kapcsolata és már nem olyan biztos benne, hogy jó ötlet volt hirtelen elküldeni a párját, és szakítani vele. Belátja, hogy meggondolatlan volt, de reménykedik, hogy talán nem késő újra kezdeni. Elhatározza, hogy megpróbálja felkeresni. 

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Szerelmi téren nagy népszerűségnek örvend, nem lehet oka panaszra. Ám ez a siker széria több problémát okoz, mint örömet. Szerelemre egy kis flörtölésre vágyik, és ez a kívánsága, ha akarná, akkor azonnal teljesülne is.  Szerencsére józan esze azonban az súgja, hogy minek egy bajból kettőt csinálni. Ezért igaz nagy önuralommal, de lemond a kínálkozó alkalomról. 

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Jegyében járó Hold miatt már akkor kezd aggodalmaskodni, amikor még ne is tudja az okát. Hajlamos a legkisebb problémát is felfújni és rémeket látni. Sokkal vidámabban telne a napja, ha a józan eszére hallgatna. Zűrzavar uralkodik a lelkében, amin nem képes úrrá lenni, mert hol optimistán lát mindent, hol borúlátó és lehangolt. Jól tenné, ha kimozdulna otthonról. 

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Tökéletes megoldásra törekszik, pedig tökéletességet nehéz elérni. Mindenképpen meg akar felelni, emiatt annyira igyekszik, hogy szinte kimerül. A megfelelési kényszer a szorongással társulva gyomor és emésztési tüneteket produkálhat. Pedig a rossz közérzettel, nagyon nehéz helyt állnia. Próbálja meg, lazábbra venni a dolgokat, és akkor minden terve sikerülni fog. 

Skorpió (október 23. – november 21.)
Sajnos a mostani konfliktusban nem lát tovább az orránál, mindent csak fehéren vagy feketén lát. Két véglet között vergődik, pedig szeretne végre megnyugodni. Minél többet foglakozik a problémával, annál jobban belegabalyodik a gondolataiba. Útvesztőben találja magát, ahonnan tudja, hogy saját erejéből most nem képes kitalálni. Érzi, hogy segítséget kell kérni. 

Nyilas (november 22. – december 21.)
Feszült napra számíthat, pedig békességre és nyugalomra vágyik. Egyre jobban látja, hogy hiába minden igyekezete most kialakult egy állóháború. Rendkívül unja a párjának az állandóan ugyan azt ismétlő lemezét. Szíve mélyén már azt sem bánná, ha az ajtót becsukhatná, és maga mögött hagyhatna mindent. Sajnos nem teheti, mert a keze lába még meg van kötve.  

Bak (december 22. – január 20.)
A szeretteivel tölti a napját és rendkívül boldog, mert már olyan rég óta erre a napra vágyott. Szerencsére nem foglalkoztatja semmi probléma, mindenkinek a kívánságát is teljesítheti. Nem sajnálja sem az idejét sem a pénzét arra, hogy boldoggá tudja tenni őket. Persze meggondolatlanul most sem szórja a pénzt, de szerencsére mindenki tudja a mértéket. 

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Jobban teszi, ha a rokonai között felmerült vitás helyzetbe nem szól bele, és csak éli a saját életét. Még véletlenül se hagyja, hogy bármelyik fél is a saját pártjára állíthassa. Mint általában, ebben a helyzetben is a semlegesség a legjobb politika, mert abból nem lesz kellemetlensége.  Inkább vonja ki magát ebből a perpatvarból, és élvezze a szeretteivel a szabadnapját. 

Halak (február 20. – március 20.)
Nyugodtan telik a napja és azzal a személlyel tölti az idejét, akire a szíve mélyén vágyik. Szinte nem is akarja elhinni, hogy a kívánsága ilyen könnyen teljesül, mert a kedvese ennyire könnyen beadta a derekát. Igaz, hogy olyan észrevétlenül vetette ki rá a hálóját, hogyha akart volna sem tudott volna kiszabadulni belőle. Sok energiát fektetett bele, de tudja, hogy megérte.