Home Tudástár Tudástár - minden érdekesség Napi 3-5 csésze kávé csökkentheti a szívinfarktus kockázatát

Napi 3-5 csésze kávé csökkentheti a szívinfarktus kockázatát

2015 03 08 220204
Kutatás igazolja, hogy a kávé pozitív hatást gyakorol az artériákra.

Egy új kutatás eredménye szerint a mérsékelt kávéfogyasztás csökkentheti az artériás erek elzáródásának kockázatát.

A koreai fiatalok körében végzett tanulmány során összehasonlították az egyáltalán nem kávézó és a napi 3-5 csésze kávét elfogyasztók adatait, amely alapján megállapították: a kávét fogyasztók körében kevésbé rakódik le a kalcium a koronaerekben, márpedig ez figyelmeztet a szívproblémák kialakulásának lehetőségére.
Napi 3-5 csésze kávé csökkentheti a szívinfarktus kockázatát

A kutatásban részt vevők között azoknál is alacsonyabb a betegség kialakulásának kockázata, akik csupán napi egy kávét fogyasztanak, szemben azokkal, akik egyáltalán nem kávéznak.

Korábban épp azt feltételezték, hogy a kávéfogyasztás hozzájárulhat a szívinfarktus kialakulásához, most azonban már úgy gondolják, épp az járul hozzá a keringési rendszer egészségesebb működéséhez.

Ebben az új kutatásban több mint 25 ezer férfit és nőt vizsgáltak meg, akik a vizsgálat kezdetén átlagban 41 évesek voltak, és egyetlen résztvevőnél sem tapasztalták a betegség tüneteit. A résztvevők beszámoltak életmódbeli szokásaikról, beleértve a kávéfogyasztást is.

Valamennyiüknél komputertomográffal (CT) mérték meg az artériákban lévő kalciumszintet. Azt tapasztalták, hogy a napi 3-5 kávét fogyasztók kalciumszintje 40 százalékkal alacsonyabb a nem kávézókhoz képest. Azoknál pedig, akik napi 1-3 kávét isznak, 35 százalékkal alacsonyabb ez az érték, míg a napi egyetlen kávét fogyasztók esetében 23 százalékkal alacsonyabb az artériás erek kalciumszintje a kávét egyáltalán nem fogyasztóknál mért adatokhoz képest.

Forrás: Mashable; Nők Lapja Café

Exit mobile version
Megszakítás