Ezrek kapják meg a napokban a napelem-támogatást segítő pályázat támogatói okiratát. Az időközben egekbe szökő infláció és a devizaárfolyam-változások miatt sokaknak önerőre lesz szükségük a megvalósításhoz.

Közel 43 ezer háztartás pályázott sikerrel a tavaly kiírt lakossági napelemes rendszerek támogatása pályázaton. A tervezettnél hosszabbra nyúlt bírálati és értesítési ciklus miatt a legtöbben a napokban kapják meg a támogatói okiratot. Több adminisztratív dologra is oda kell figyelniük a pályázóknak, és az is szinte biztos, hogy a 100 százalékos támogatási intenzitás ellenére sokaknak önerővel kell kiegészíteniük a kivitelezés költségeit a tavaly óta felerősödött infláció, illetve a devizaárfolyam-változások miatt – hívja fel a figyelmet a szakértő.

Fontos tudni, hogy a támogatás életbe lép, ha a támogatást elnyerő háztartás tíz napon belül nem emel kifogást, tehát meg kell kezdeni a megvalósítást. Sokan meglepve tapasztalják, hogy a támogatói okirattal szinte egyidőben kapnak a rendszerben értesítést, hogy 30 nap múlva esedékes a záróbeszámoló. Ettől nem kell megijedni, csupán arról van szó, hogy időben összecsúsztak a pályázati határidők – mutat rá a szakember.

Állásfoglalást kértek a kiíró szervezettől, és egészen biztosak abban, hogy a határidőt ki fogják tolni, tehát a nyertesek koncentráljanak a napelemes rendszer megvalósítására – javasolja a szakértő.

Önerővel is megéri

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A pályázati kiíráskor beadott kalkulációk jellemzően 10-12 hónapja készültek, amelyeket a kivitelezők jelentős része a jelen gazdasági körülmények között nem lesz képes tartani. Az elmúlt szűk egy évben tapasztalt devizaárfolyam-változások, valamint az inflációs hatások miatt szinte biztos, hogy minden nyertes esetében meg fognak nőni a kivitelezési költségek – hívja fel a szakember.

Egy szakértő becslései szerint ez egy átlagos háztartási napelemrendszer esetében 20-30 százalék is lehet, tehát a mostani árak alapján a nyerteseknek néhány százezer forinttal ki kell egészíteniük a kivitelezéshez szükséges költségvetésüket. Ezzel együtt is bőven megéri a napelemes rendszereket megépíteni, senkinek sem javasolják, hogy visszaadja a nyertes pályázatát – hangsúlyozza a szakértő.

A mai energiaárak mellett 3-4 havi rezsiköltségnek megfelelő csupán az az összeg, amit a nyerteseknek várhatóan önerőből kell finanszírozniuk, tehát igen gyors megtérülésről, és a napelemrendszerek birtokában hosszú távon féken tartható rezsiköltségekről beszélhetünk.

Szakemberek vannak, a szerelvények hiányosak

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A szakértő tapasztalatai szerint az óriási érdeklődés miatt a kezdetben tapasztalt szakemberhiány kezd mérséklődni, és a pályázatok befejezési határidejének kitolása miatt nem kell attól tartani, hogy a családok kicsúsznának a határidőkből. A cég várakozásai szerint a most nyertes és megkezdett napelemrendszer-telepítések során a cégek nagy biztonsággal tudják majd tartani a szerződésben vállalt határidőket, amennyiben saját beszerzési forrással vagy raktárkészlettel rendelkeznek.

Egyre erősebb trend ugyanis az eddig soha nem tapasztalt villanyszerelésianyag-hiány. Eddig a napelemes piacon a kiegészítőszerelék-anyagok ellátása biztosított volt, ugyanakkor a piacra szakadt óriási megrendelésállománynak köszönhetően, alap védelmi dobozok is hiánycikké válhatnak.

Nyitókép: Hirmagazin.eu

Hirmagazin.eu