„Nálunk minden működik, mindent meg tudunk beszélni, nagyon szeretjük és kiegészítjük egymást, csak a szex nem tökéletes vagy egyáltalán nincs.” Ha tudnátok hányszor hallottam már ezt! És hány olyan párkapcsolat van, ahol 10-15 éve nincsen semmilyen szexuális élet.

Ha a szexualitásban probléma van, akkor akár az egyén szintjén, akár a párkapcsolatban valahol máshonnan ered az ok.  És erre kell rájönni, ezt kell megfejteni! Előre bocsátom, hogy a nőknél négyszer-ötször nagyobb az aszexuális időszak aránya, mint a férfiaknál. Ez az a periódus, amikor egyáltalán nem kívánják az együttlétet, ami összeköthető a Hold ciklusokkal is, és más életterülettel is.

Azt szoktam javasolni, hogy ha a probléma már régebb óta fennáll (nem csak 1-2 hete, hónapja), akkor próbáljanak visszaemlékezni arra, mi történt az életükben mielőtt megromlott a szexuális életük.

 A gyakori kiváltó okok között az alábbiak szerepelnek:

– Új munkahely, vagy új vállalkozás, ami mérhetetlen stresszt okoz az illetőnek, valamint fizikailag és/vagy szellemileg teljesen kimerült. Egyfolytában jár az agya ezért nincs már ereje az együttléthez.
– Az egyik fél elveszíti a szerettét akihez erősen kötődött, közel állt hozzá, esetleg hirtelen történt a haláleset, és lélekben még mindig az illetővel van. Édesanyám hirtelen és korai halála után sokáig nem kívántam az együttlétet. Ez a gyászfolyamat akár évekig is eltarthat. Ilyenkor is kérhetünk segítséget, egyéni vagy csoportos gyászterápiát.
– Olyan is előfordult, hogy a hölgynél elkezdődött a változókor (hüvelyszárazság) és a férfi erre lélekben úgy válaszolt: „nem akarok fájdalmat okozni annak, akit szeretek” ezért ez fizikailag merevedési problémában nyilvánult meg. Ott nálam jöttek rá mind a ketten arra, hogy egyik dolog hozta magával a másikat.
– Nyilván ha valakinek pici gyerekei vannak  – és minél több -, annál nehezebb egy anyának mondjuk este tízkor fáradtan még vágyat csiholni a medencéjébe.
– A súlyosabb és tartós betegséget talán elfogadják az emberek okként. Amúgy is elég sok betegségnek az egyik tünete és gyógyszerek mellékhatása is lehet az, ha valakinek csökken vagy teljesen megszűnik a libidója, vagy férfiaknál a merevedés. De ide tartozik a hozzátartozó ápolása is. Fizikailag és lelkileg is megterhelő, ez is saját tapasztalat.
–  Sok nő nem tudja, hogy a pajzsmirigy problémák tünetei meglehetősen hasonlóak a menopauza tüneteivel, és ha a kettő összeadódik, az szinte teljesen lenullázza a szexuális étvágyat.

Egyeseknek furcsa lehet, de bizony akadnak párok, ahol évtizedekig nem beszélnek a szexuális vágyakról, annak hiányáról. Vendégeim elmondása alapján számtalanszor előfordul, hogy 20-30 év együttélés után hozza fel egyikőjük a témát. A végeredmény pedig csodás, mert mindkét fél részéről kimondásra kerül a hiányérzet. Olyankor jönnek az összeborulások és a vágyak újra csiholása, esetenként a tantrikus út. 

Summa summárum mindenképpen a lelkünk legmélyén kell kutakodni és körülnézni, hogy a mi esetünkben mi vezetett ide. Beszélgessetek, kommunikáljatok, mert csak így tudtok kikecmeregni belőle.
Ne várjatok évekig, és ha szükséges kérjetek segítséget: szexuálpszichológus, pszichológus, mediátor, gyászterapeuta személyében.

Bármilyen bagatellnek is tűnhet, tartsuk tiszteletben a párunk kérését. Ha neki a finom simogatás, cirógatás, a lassú mozdulatok vágykeltőek, akkor érintsük úgy. Persze ugyanígy igaz ez az ellenkezőjére is. Azt adjuk a másiknak, amire neki szüksége van, és beszélgessünk róla rendszeresen, türelmesen a másik álláspontját elfogadva…

Forrás

Médiánk munkatársakat keres!

Hirmagazin.eu