25.1 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

Nagyot fordult velük a világ: így él most a győri lottómilliomos család

Dátum:

Megosztás:

Andraschek László és felesége hajléktalanként nyert 636 millió forintot a Skandináv lottón még 2013-ban…

Az öt év alatt sok mindent megtapasztaltak, a millióik már nincsenek meg, a befektetéseikből élnek.

Jól vagyunk – kezdte Andraschek Lászlóné, Anikó. – Jelenleg egymásra koncentrálunk. A férjem most ünnepelte józanságának harmadik évfordulóját – árulta el az asszony.

A lányom egy évvel ezelőtt elvált, mind a négy unokám elkerült Győrből. Őket azóta sem láttam. Ezt azóta sem tudtam feldolgozni, hiányzik a nagy zsivaj. Bár bioszolá­riumok megnyitását terveztem, új vállalkozásba mégsem vágtam bele. Az ingatlanbevételekből és a kávézó kiadásából élünk, amely jelenleg látványcukrászdaként működik – árulta el Anikó a Blikknek.

Nagyjából 1 millió forint körül mozog az öt lakás kiadásából származó állandó havi bevételük. Jelenleg négy lakást és az üzletet adják ki az Audi gyárának vonzáskörzetében.

– Nagyon nehéz, de nem lehet mindenkinek segíteni, a szeretteinknek sem. Sokan ilyenkor érdekből keresnek fel. Amit viszont mindenképpen tegyünk meg, ha nyertünk, hogy bakancslistát készítünk. Az enyém nagyon hosszú. Házam és tyúk­jaim már vannak, de még sosem ültem repülőn. A pánikbetegségem miatt ez nem mostanában történik majd meg, de tervben van. – mesélte Anikó, aki a férjével a mai napig lottózik. Heti szinten játszanak, az 5-ös, a 6-os és a Skandináv lottón, valamint az Eurojackpoton is, amely egyre népszerűbb hazánkban.

Forrás: Ripost

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...