Home Szabadidő Kultúra Nagyon színes lesz a Színházak Éjszakája

Nagyon színes lesz a Színházak Éjszakája

35 helyszínen színes és változatos programokkal várják azokat, akik jobban szeretnének bepillantani a kulisszák mögé. Lesz nyílt tánc-, olvasó és előadáspróba és nyilvános munkarendi értekezlet is – hangzott el az M1 Híradóban.

A rendezvény célja, hogy azok is megismerjék a színházak világát, akik a hétköznapokban egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán járnak előadásokra. A szervezők 10 ezer látogatóra számítanak.
35 helyszín várja az érdeklődőket

Csaknem 300 programot kínálnak a színházak. 35 helyszínen várják azokat az érdeklődőket, akik szeretnék megismerni a teátrum világát. Így például a Vígszínházi Fiúzenekar is bemutatkozik. A Pál utcai fiúk című darab szereplői lépnek fel, immár negyedik alkalommal.

Az előadások mellett belekóstolhatnak a látogatók a kemény háttérmunkába: jelmezpróbán, bábszínész képzésen és beszédtechnika órán is részt vehetnek. Idén újdonság is lesz: színháztörténeti sétára hívják az érdeklődőket.

Gyerekek az árnyékszínház technikájával ismerkednek a fővárosi Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban a Színházak éjszakája rendezvényen 2016. szeptember 17-én. MTI Fotó: Lakatos Péter

A színfalak mögött még táncos mulatság is lesz

“Az a közel tízezer néző, aki karszalagot vált az eseményre, az megtalálja az ízlésének és a vágyainak megfelelő programot. Mindenféle kulisszajárástól kezdve, előadások, a maszkfestéstől kezdve a kelléktárat meg lehet nézni, tehát nagyon színes a repertoár idén is” – nyilatkozta Komáromi György projektvezető.

A színházi évadnyitó rendezvényen, vagyis a Színházak Éjszakáján a programok délután 4 órakor kezdődnek és hajnalig a színfalak mögött még táncos mulatság is lesz.

Forrás és képek: hirado.hu

ElőzőElkezdődik az új ajkai jégcsarnok építése
KövetkezőA kormány reformintézkedéseinek köszönhető a beruházások bővülése várható
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás