7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeHírekHáborúNagyon közel van az atomháború

Nagyon közel van az atomháború

A brit védelmi miniszter-helyettes nemrég bejelentette, hogy akár szegényített urántartalmú lövedékeket is szállítanának Ukrajnának.

Ezzel az Egyesült Királyság egy újabb lépést tett a világháború felé. Ráadásul a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen, szegényített urán tartalmú fegyverek nemcsak a háborúban okoznak borzalmas károkat, hanem hosszú távon is mérgezhetik a környezetüket, radioaktív szennyeződést és rákos megbetegedéseket okozva. Közben a Nyugat folyamatosan provokálja a világ egyik legnagyobb atomhatalmát, Oroszországot, így egyre közelebb sodródik egy újabb világháborúhoz.

Ahogy arról az Origo beszámolt, a napokban derült fény arra, hogy

AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG HAJLANDÓ LENNE AKÁR SZEGÉNYÍTETT URÁNIUMOT TARTALMAZÓ FEGYVEREKET IS KÜLDENI UKRAJNÁNAK.

A hírre reagálva Oroszország amerikai nagykövete azt mondta, hogy a nyugati országok ezzel a lépéssel a nukleáris armageddon felé terelik a világot. A diplomata arra is felhívta a figyelmet, hogy

A SZEGÉNYÍTETT URÁNNAL TÖLTÖTT LŐSZEREK HASZNÁLATA SORÁN RADIOAKTÍV POR CSAPÓDIK KI, AMELY RENDKÍVÜL MÉRGEZŐ ÉS RÁKOT OKOZHAT.

A történelmi tapasztalatok is ezt mutatják, hiszen ma már szinte biztosra vehető, hogy összefüggés van a boszniai és koszovói háború idején használt lövedékek és a helyszínen szolgált katonák és ott élő civil lakosság rákos megbetegedései között.

Jelenleg is többezer olyan szerbiai lakos van, aki a NATO bombái miatt lett rákbeteg, ők be is perelték az Észak-Atlanti Szövetséget.

A NATO-t daganatos megbetegedésben szenvedő polgárok, illetve a bombázásoknál használt szegényített urán hatása miatt elhunytak családtagjai perelték be. Ezek az emberek közvetlenül ki voltak téve az 1999-es szerbiai NATO-bombázás során használt szegényített urán hatásának

– mondta Srdan Aleksic ügyvéd, aki a károsultakat képviseli.

A NATO 24 évvel ezelőtt, 1999. március 24-én kezdte meg a bombázásokat az akkori Jugoszlávia területén több ezer tonna szegényített urániumot tartalmazó lövedékkel. Az ügyvéd arról számolt be, hogy a bombázások hatása miatt eddig mintegy négyezer ember jelentkezett nála, írja a V4NA.

Az Egyesült Királyság hajlandó lenne akár szegényített urániumot tartalmazó fegyvereket is küldeni Ukrajnának. FORRÁS: DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP/CHRISTIAN HAGER

A szerbiai orosz nagykövet ennek kapcsán arról beszélt, hogy a Nyugat eltusolná a radioaktív sugárzás és annak az emberi egészségre gyakorolt hatásának témáját. Alekszandr Bocan-Harcsenko azt mondta, a szerbeknek nincsenek kétségeik a rájuk és országukra ledobott radioaktív lőszerek káros következményeivel kapcsolatban, és kiemelte, hogy

ROHAMOSAN NŐTT AZON ONKOLÓGIAI BETEGEK SZÁMA, AKIK EZZEL A VESZÉLYES LŐSZERREL BOMBÁZOTT HELYEKEN ÉLTEK.

Szerinte éppen ezért a brit védelmi miniszter-helyettes kijelentése azt mutatja, hogy az angolok nem gondoskodnak az ukránokról.

Twitter-poszt

A Twitter-bejegyzésében a nagykövet hozzátette:

A BRIT FÉL TERVEI ISMÉT MEGERŐSÍTIK, HOGY A KOLLEKTÍV NYUGAT NEM IGAZÁN TÖRŐDIK UKRAJNÁVAL ÉS AZ UKRÁNOKKAL, ÉS MINDEN TÁMOGATÁSRA VONATKOZÓ BIZTOSÍTÉK NEM MÁS, MINT HAZUGSÁG ÉS KÉPMUTATÁS.

Az Öböl-háború francia áldozatainak szövetsége szerint az 1991-es Sivatagi Vihar hadműveletben ugyanazokat az eszközöket próbálták ki, amelyeket a Balkánon vetettek be a NATO-erők amerikai egységei, ezért ugyanazok a hatások mutatkoznak. A gyengített urániumlövedékeket előállító országok – az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia – azonban nem akarják elismerni ezeknek a fegyvereknek egészségkárosító hatásait.

A Nyugat tovább provokálja az atomnagyhatalom Oroszországot

Hiába figyelmeztetnek szinte naponta amerikai, európai és orosz politikusok is arra, hogy a nyugati országok azzal, hogy egyre pusztítóbb fegyvereket küldenek Ukrajnának, csak egyre közelebb hozzák egy újabb világháború lehetőségét, a Nyugat újabb és újabb lépésekkel provokálja az atomnagyhatalom Oroszországot.

„Ha külföldön letartóztatnák Vlagyimir Putyint, az egyenlő lenne egy Oroszország elleni hadüzenettel”. FORRÁS: MTI/EPA/SZPUTNYIK/KREML/POOL/JEVGENYIJ BJATOV

Legutóbb a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) adott ki elfogatóparancsot Vlagyimir Putyin ellen. Erre Dimitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese úgy reagált, hogy

HA KÜLFÖLDÖN LETARTÓZTATNÁK VLAGYIMIR PUTYINT, AZ EGYENLŐ LENNE EGY OROSZORSZÁG ELLENI HADÜZENETTEL.

“Képzeljük el a következőt: egy atomfegyverrel rendelkező állam jelenlegi vezetője mondjuk Németország területére érkezik, és letartóztatják. Mi ez az egész? Hadüzenet az Orosz Föderációnak” -fogalmazott Medvegyev hozzátéve, hogy

Minden eszközünk, rakéták és minden más, a Bundestagra, a kancellári hivatalra és hasonló helyekre irányul majd.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek