6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségNagyon kell vigyázni a kullancsokkal, egyre több a Lyme-kóros beteg Magyarországon

Nagyon kell vigyázni a kullancsokkal, egyre több a Lyme-kóros beteg Magyarországon

A múlt évben jelentősen emelkedett a Lyme-kóros esetek előfordulása a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi tájékoztatása szerint. A májustól augusztusig tartó időszakban fordul elő Magyarországon a legtöbb Lyme-kór és kullancsencephalitis – vagyis a vírusos agyvelőgyulladás.

Az NNK 2022-re vonatkozó adatai szerint 17,7 százalékkal több esetet regisztráltak tavaly, mint 2021-ben. 2022 első hetétől a 42. hétig 1491 betegről érkezett jelentés, míg 2021 azonos időszakában 1267-ről – számolt be a Pénzcentrum.

A portál beszámolója szerint a 2022-es adat még a 2016-2020-as mediánértéket (1312) is meghaladta. A kullancsencephalitiszes esetek száma 79 volt, 25 százalékkal több, mint 2021-ben ebben az időszakban, viszont a 2016-2020-as évek mediánjánál alacsonyabb.

A friss adatok alapján tavaly jelentősen nőtt a kullancsok által terjesztett betegségekkel fertőzöttek száma Magyarországon, ezért 2023-ban is fokozott óvatosság szükséges a nyaralóktól, kirándulóktól, erdős területen élőktől.

A legfrissebb hírek itt!

A korábbi évek adatai alapján a legveszélyesebb hónapok a június és a július, ilyenkor szaporodnak el igazán a kullancsok, és mivel többet járunk a természetben, így a csípések is gyakoribbak. Viszont már májusban jelentősen emelkedik az esetek száma. Most, hogy beköszöntött a jó idő, bizonyára sokkal több időt töltenek majd a magyarok is a természetben. Kirándulás, nyaralás alkalmával viszont fokozott óvatosság szükséges! Ha pedig a Lyme-kór vagy a kullancsencephalitis tüneteit tapasztaljuk magunkon, mindenképpen forduljunk orvoshoz.

Nagyon kell vigyázni!

Az elmúlt évek adatai alapján a legtöbb beteget májustól augusztusig regisztrálják, amelynek hátterében a kullancsok elterjedtsége, illetve az állhat, hogy többet megy az ember a természetbe, ahol találkozhat a rovarral.

2021-ben az összes Lyme-kóros eset 47,3 százalékát június-július hónapokban találták, azonban ettől függetlenül még augusztusban és ősszel is érdemes óvatosnak lenni a természetben. A zárt cipő hosszú szárú zoknival, a világos öltözet és a kullancs elleni spray-k használata segíthet elkerülni a találkozást a rovarral. Ha mégis megcsíp valakit a kullancs, figyelje a lehetséges tüneteket, és ha a betegség megjelenik, forduljon orvoshoz.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem