Hirmagazin
Image default
18+

Nagyobb férfiasságot akart, durva, ami ezután történt

Egy harmincas férfi az áldozat, nem bírta ki a nagyobbító műtétet.

Belehalt a pénisznövelő műtétbe egy egészséges, harmincas, stockholmi férfi. A már-már rutinműtétnek számító beavatkozás során a hasból vesznek le zsírsejteket, amelyeket a hímvesszőbe fecskendeznek.

Eddig évente 8400 ilyen műtétet végeztek, és a szerencsétlenül járt férfi az első halálos áldozat. (Ez a szám csak a térfogatnövelő műtétekre vonatkozik, a nyújtásról nem esik szó a statisztikákban.)

A halál okaként az embóliát nevezték meg, ugyanis bár a férfi szíve teljesen egészséges volt, tüdeje vérrel telt meg a beavatkozás alatt, ugyanis a fellazult zsírszövetek a véráramba kerültek, és a tüdőben vérzést okoztak.

„Ez egy teljesen haszontalan eljárás, amely soha nem működött, ugyanakkor komoly kockázatokkal jár” – mondta Tobias Kohler, a minnesotai Mayo Klinika urológusa. „Persze a halál a legrosszabb következmény, de egyéb más horrorisztikus következményei is lehetnek. Komoly fertőzések léphetnek fel, állandó erekció, diszfunkció. Esetleg valami olyan lesz az eredmény, amit senki sem hívna pénisznek” – írta a Buzzfeed.

 

Kapcsolódó hírek

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza

Tragédia Peruban: Emeletes busz és egy autó zuhant a folyóba egy összeomlott híd miatt – képek (18+)

Géza
Megszakítás