Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Nagylóki tragédia – Döbbenetes kijelentést tett a vádlott ügyvédje: Zsolt a felelős,...

Nagylóki tragédia – Döbbenetes kijelentést tett a vádlott ügyvédje: Zsolt a felelős, amiért a székbe kötözve halálra fagyott

A nyolc vádlott közül négy jelent meg a tegnapi tárgyaláson, egyikük sem érzi bűnösnek magát, és nem mondta, hogy sajnálná az áldozatot / Fotó: Pozsonyi Zita

Nagylók—Székesfehérvár — Döbbenetes, de az ügyvédek szerint nem védenceik, hanem az italozó áldozat felelős a tragédiájáért, amelynek során – 2019 novemberének végén – egy székhez kötözve meghalt a nagylóki kocsma teraszán.

Tegnap az előkészületi tárgyalással megkezdődött a Székesfehérvári Törvényszéken annak a nyolc vádlottnak a pere, akik csaknem egy évvel ezelőtt a kocsma teraszán eszméletlenre itatták, majd a székéhez kötözték, végül a sorsára hagyták Göbölös Zsolt (†43) közmunkást, aki másnap hajnalra kihűlt és meghalt.

A tegnapi tárgyaláson csak négy vádlott jelent meg, közülük mind ragaszkodott a tárgyaláshoz, bár ellenkező esetben megúszhatták volna enyhébb büntetéssel, hiszen az ügyészség 15 év börtönbüntetést kért rájuk, így viszont akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is számíthatnak.

Mindannyian ártatlannak vallották magukat, azt pedig egyikük sem mondta, hogy sajnálják elhunyt társukat.

Az elsőrendű vádlott, H. Kornélia (25) szinte teljesen feketében, a lábán bokapereccel bizonygatta ártatlanságát.

– Nem vagyok bűnös – ismételgette elfúló hangon, a kezeit tördelve Kornélia, aki a vád szerint a kötözéshez három tekercs szigetelőszalagot adott a társainak.

Ráadásul fotókat készített a megalázott férfiről, majd azokat felrakta a közösségi oldalra. Végül a zárás után úgy ment haza, hogy magára hagyta a megkötözött férfit.

Mint azt lapunk megírta, az áldozat eleve ittasan érkezett a kocsmába, ahol a vádlottak leitatták, foszforral kitömött cigarettát adtak neki, majd nagyokat nevettek, amikor az lángra lobbant a szájában. Ezután a horkoló férfi hátára egy másik széket kötöttek, hogy moccanni se tudjon, és hazamentek. Göbölös Zsoltra hajnalban, az első érkező busz utasai találtak rá, életét a mentők sem tudták megmenteni.

Az ittas Zsoltot a székhez kötözték, majd magára hagyták. Másnap reggelre kihűlt és meghalt / Fotó: Grnák László

– Ott se voltam a kötözésnél, a DNS-mintám azért került Zsolt székére, mert a kötözéshez használt szigetelőszalagot én adtam oda a másodrendű vádlottnak – bizonygatta Kornélia. – Amikor a többiek kihívtak a teraszra, Zsolt már a hátára kötözött székkel ült és hangosan horkolt. Nevettem, mert viccesnek találtam. Pultosként az a dolgom, hogy a vendégek kedvében járjak, nevessek a vicceiken.

Amikor zárás után elmentem, szóltam a többieknek, hogy engedjék el Zsoltot. Azt felelték, majd felébred és kioldozza magát.

Dr. Surdy Miklós 20 évig volt büntetőbíró, most a harmadrendű vádlott, F. László (31) ügyvédje. Szerinte bűnrossz és szakmaiatlan a vádirat. Ugyanis ügyfelét – hét társával együtt

előre megfontolt, különös kegyetlenséggel végrehajtott emberöléssel vádolják, aminek a büntetési tétele 15 évtől életfogytig terjed.

A helyi kocsma teraszán reggel a járókelők találták meg a férfit / Fotó: police.hu

– Senki nem akarta megölni Göbölös Zsoltot. Védencem kétgyermekes apa, Nagylókon önkormányzati képviselő, barátja és a főnöke volt az elhunytnak. Ott sem volt a férfi megkötözése idején a kocsmában, csak később érkezett, mégis december óta letartóztatásban van – értetlenkedett a Blikknek Surdy Miklós ügyvéd.

– Úgy vélem, Göbölös Zsolt természetes halállal halt meg, alkoholmérgezés áldozata lett. Ezért kérem új igazságügyi orvos szakértő kirendelését.

Csupán a negyedrendű vádlott, J. Nándor (34) gyakorolt némi önkritikát. – Nem vagyok bűnös, de felelős vagyok, és szégyellem magam, amiért Zsoltot nem oldoztam el.

blikk

Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás