5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóNagylóki halálos tréfa: döntött a járásbíróság, ez vár a három férfira, akik...

Nagylóki halálos tréfa: döntött a járásbíróság, ez vár a három férfira, akik székhez kötözték, majd hagyták halálra fagyni ittas társukat

A Székesfehérvári Járásbíróság szombaton letartóztatásba helyezte azt a három nagylóki férfit, aki ellen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt folytat nyomozást – közölte a Székesfehérvári Törvényszék a honlapján.

A végzést az ügyész és az egyik gyanúsított tudomásul vette, a másik két gyanúsított fellebbezett enyhébb kényszerintézkedés érdekében – írták a közleményben.

A három gyanúsított múlt csütörtökön az esti órákban a Fejér megyei település italkimérőjében a sértettet leitatta, aki a kocsma teraszán, egy széken ülve elaludt. Ekkor a gyanúsítottak egyike egy széket tett a sértett hátára, a két széket szigetelőszalaggal áttekerte úgy, hogy a sértett végtagjait a székhez rögzítette, majd zárás után a gyanúsítottak a pultossal együtt távoztak a kocsmából.

A magára hagyott, mozgásában korlátozott, önmentésre képtelen sértett éjszaka megpróbált a kötözésből kiszabadulni, ekkor a székkel együtt felborult, végül a hajnali órákban kihűlés miatt meghalt.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság múlt szombaton azt közölte, hogy a 30, a 32 és a 37 éves nagylóki férfi azt vallotta, „tréfából” követték el a bűncselekményt.

(MTI)

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work