Nagyanyámmal ültünk a verandán ketten az életéről beszélt , és én hallgattam csendben. Olyan jó volt látni szeme csillogását minden benne rejlett bánat , és boldogság.
Két kis ráncos kezét az ölébe fektette bizony az élet őt , soha nem kímélte. Annak ellenére a sorsot nem okolta a Jó Isten a gondját mindig megoldotta. Amikor a munka őt kifárasztotta , még akkor is, megbékélt lélekkel gondolt a holnapra.
– Kislányom mondta , soha nem felejtem , a szavai most is itt csengnek fülemben. A jóság , és szeretet munkálkodjék benned még ha néha bizony komisz is az élet. Haragot ne táplálj senkivel sem szemben ha kővel megdobnak , dobj vissza kenyérrel. Drága kicsi lelkét visszasírom sokszor törékeny kis testét megölelném százszor.
Az a sok – sok kérdés , ami itt maradt még bennem , választ kérnék tőle , s megnyugodna lelkem.
Magamra maradtam , egy üres székkel a verandán minden szép elmúlik , az élet gyorsan elszáll.
Tűnődöm magamban miközben a kósza felhőket nézem drága jó nagyanyám , örökké míg élek szívemben élsz nékem.
Forrás: Arany gondolatok
