7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeÉletmódÉletmód hírekNagy változás jön a jogosítványoknál és más okmányoknál

Nagy változás jön a jogosítványoknál és más okmányoknál

Számos újításra készül a kormány: azonnali utalásra is lehetne megbízást adni az elektronikus személyazonosító igazolvánnyal.

Lehetővé tennék azt is, hogy belföldön vezetői engedély kiállítása nélkül is szabályosan közlekedjünk – idézi az mfor.hu

A tegnap megjelent Magyar Közlönyből kiderül, hogy több eljárásban is elektronikus alapokra helyeznék az ügyintézést – írja a portál.

Így például a vezetői engedélyek, a házasságkötés, illetve az elhalálozást követő ügyintézés során sem kellene papíralapú dokumentációval foglalkozni. A kormányhatározat szerint a belügyminiszternek kell kidolgoznia – más miniszterek bevonásával – az alábbi koncepciót:

a vezetői engedély igénylésére és kiállítására, érvényességének meghosszabbítására, valamint a kapcsolódó nyilvántartások vezetésére és az adatok elektronikus továbbítására vonatkozóan, ennek keretében térjen ki annak vizsgálatára, hogy vezetői engedély fizikai kiállítása nélkül, kizárólag nyilvántartási adatokra alapozva belföldön megvalósítható-e a vezetői jogosultság zavartalan gyakorlása,az elhalálozást követő, ahhoz kapcsolódó eljárások lefolytatásához vagy megindításához szükséges folyamatok teljes körű elektronizálása és automatizálása vonatkozásában,a házasságkötéshez kapcsolódó eljárások lefolytatásához vagy megindításához szükséges folyamatok teljes körű elektronizálása és automatizálása vonatkozásában.

A határozat részeként az elektronikus személyazonosító igazolvány funkcióinak továbbfejlesztéséről is rendelkezett a kormány. A belügyminiszternek 2020. december 31-ig kell kidolgoznia és végrehajtania az okmánybiztonság növelése, valamint a szélesebb körű felhasználás biztosítása érdekében szükséges fejlesztéseket, így

a polgár lakcímadatának és személyi azonosítójának elektronikus személyazonosító igazolványon való megjelenéséhez szükséges 95 millió forint forrásról, illetveaz egyéb fejlesztésekhez kapcsolódó 775 millió forint forrásról.

Az első tételre a felmerülés ütemében lesz szükség, a másodikat pedig a 2020-as költségvetésbe kell betervezni.

A portfolio.hu felhívja a figyelmet egy másik újításra is: a belügyminiszternek azt is meg kell vizsgálnia a Magyar Nemzeti Bank bevonásával, hogy az elektronikus tárolóelemmel rendelkező személyazonosító igazolvány képessé tehető-e arra, hogy az azonnali átutalások kapcsán fizetési megbízások indítására szolgáljon. Ez utóbbira a kormányhatározat május 31-et jelölte meg határidőként. A határozat felkérte az MNB elnökét, hogy ebben a feladatban működjön közre.

További változás, hogy az újszülöttek életkezdési támogatását (ez az az összeg, amit Start értékpapírszámlára helyez a kincstár, ami Babakötvény vásárlása esetén hozzáadódik a befektetésekhez) 2020. január elsejétől hivatalbóli okmányellátással és az alanyi jogon járó családtámogatások automatikus igénylésének biztosításával támogatják. A miniszterelnök a határozatban felhívta a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon az újszülöttek életkezdésének támogatása érdekében a szükséges 365 millió forint rendelkezésre állásáról.

napi

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work