Nagy szívű cigányok
Megemelem képzeletbeli kalapomat azon cigányok előtt, akiket a napokban volt szerencsém látni.
Történt, hogy a megyeszékhely központjában a Tirpák Fesztivál zárásaként egy zenekar (HAM KO HAM) koncert adott. A kitűnő muzsikusok és a közönség nagy része cigány volt. Az érdeklődők közé keveredett egy, hogy is mondjam, szellemileg nem a topon lévő fehér arcú fiatalember.
Szegénykém jött, ment és táncolni igyekezett. A két dal közötti néhány másodpernyi szünetben magasra tartotta jobb kezét, s azt kiabálta a színpad felé : „Van két lovam!” Vagyis ő mindenképpen ezt a számot szerette volna hallani.
A zenészek a színpadon mosolyogtak, s amikor a gyerek a 3. dal után is bekiabálta, hogy „Van két lovam”, az énekes bemondta a mikrofonba, hogy az a dal is elfog hangzani, de még nem tartanak ott a műsorban.
Ne szépítsem a dolgot, a gyerek a hangoskodásával, izgésével, mozgásával, járkálásával, táncolni akarásával zavarta a nézőket. De senki nem szólt rá! Mások talán mondták volna neki, menj már innen a fenébe öcsi, mert mindjárt fenéken billentelek, vagy adok egy taslit.
A romák tűrtek neki, divatos szóval tolerálták. Egy feltűnően szép és csinos cigány nő még táncolt is vele vagy két percig, hadd örüljön szegény fiú.
A srác egy újabb szám elhangzása után valami érthetetlen dolgot kiáltott a zenészek irányába. Az énekes leszólt, hogy azt a nótát nem ismerik. Arra kérte a művész, hogy énekeljen belőle egy kis részt, mert így nem tudják megfejteni, mit akar hallani. A dalból a srácnak nem sikerült idéznie egy hangot se
Folytatódott a koncert. A szituáció odáig alakult, hogy az énekes azt mondta a nézőtér efféle főszereplőjének, hogy menjen fel a színpadra. Több tíz férfi és nő tekintete szegeződött az alkalmi táncosra, s barátságosan mosolyogva biztatták, hogy hallottad, hívnak, hát menj a színpadra!
A fiú megilletődött, nem hitt a fülének, azt hitte meg akarják tréfálni, de amikor eljutott tudatáig, hogy komoly a részére szóló ajánlat, valóban a zenészek közé ment. Testközelből előadták neki és persze mindenkinek a Van két lovam című dalt, amire a fiú ütemre és egészen jól mozgott.
A gyerek annyira belejött a szereplésre, hogy nem akart lemenni, s ekképpen biztatta a zenészeket: „Nyomjad, papa!” A férfi énekest is tánclépések megtételére ösztönözte. A muzsikusok ezúttal az Aranyeső – mottójú dalra zendítettek rá. A siker óriási volt!
Az énekes megszavaztatta a közönséget, hogy akarják-e még a fiatalember szereplését? A nézők kis része ellene voksolt, de a többség beleegyezett, de az énekes is arra kérte a népet, hogy engedje már meg, hogy a srác még egy számnál működjön közre. Úgy is volt!
Minden színpadon tartózkodó nagy tapsot kapott, de ezután az egyik rendező a fiatalembert kézen fogva levezette a színpadról. A srác ellenállás nélkül elballagott az egyenruhással.
A műsor – hatalmas sikerrel – folytatódott. Később néhány dal erejéig már vagy öten is ropták a cigány táncot az együttes tagjainak társaságában.
Én pedig még egyszer mondom, magasan megemelem kalapomat a jelen lévő cigányok jó indulata, jó lelke, nagy szíve és toleranciája előtt. Türelemmel és kedves mosollyal tűrték, hogy ez a fiúcska érezhesse felszabadultnak, sőt boldognak magát.
Mindezek látványa számomra a zenészek fantasztikusan színvonalas produkciójánál is kellemesebb közérzetet kölcsönzött.
Forrás: Cselényi György