Nagy futam, 2019

10
kezdö oldalra

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

NAGY FUTAM VII.

2019. május 1.

A Formula–1 holland fenegyereke, Max Verstappen újra Budapest történelmi belvárosában száguld! Immár hetedik alkalommal rendezi meg a Hungaroring Sport Zrt. május elsején a Nagy Futamot, amelyen felvonul a hazai autó és motorsport színe-java, és persze külföldi sztárok is tiszteletüket teszik.

opera pillanatfelvétel 2022 05 28 143645 www.bmbah.hu

Az egyik legérdekesebb autó kétségtelenül az ABB FIA Formula E bajnokság versenygépe lesz, mivel ilyen autót korábban még nem láthattunk Magyarországon, szóval valódi kuriózum, a volánjánál pedig a belga Jerome D’Ambrosio foglal helyet, aki jó néhány sorozatban bizonyította már, hogy autóversenyzésre született.
Ez a rendezvény minden évben jó alkalmat nyújt arra, hogy a nézők testközelből is láthassák a versenygépeket, személyesen találkozzanak a pilótákkal, és ehhez még csak messzire sem kell menni, hiszen az utcai parádé gyönyörű fővárosunk belvárosában, az Erzsébet tér – Andrássy út – Oktogon útvonalon zajlik.

Formulaautók, oldtimerek, túraautó- és ralibemutató – ebből a buliból a két Norbi, Michelisz és Kiss sem maradhat ki, mint ahogy felvonulnak a hazai autósport további sztárjai is, például az idén a ralikrossz világbajnokságon induló Szabó Krisztián, vagy a Dakar-ralin 14 alkalommal rajthoz álló Szalay Balázs.

Május 1-jén 8 órától 13 óráig megnyitjuk a paddockot a nézők előtt, ekkor nyílik lehetőség a boxutca-látogatásra, majd 14 órakor elrajtol a háromórás show a Formula–1-es Aston Martin Red Bull Racing részvételével. A VIP-terasz ezúttal is az Akvárium Klubban kap helyet.

A rendezvény a nézők számára ingyenes, de VIP-jegyek korlátozott számban kaphatók: www.gpticketshop.hu

Térkép

Forgalmi változások

Közúti közlekedés

Április 28-ától, vasárnaptól lezárják a buszsávot a Bajcsy-Zsilinszky úton az Arany János utca és a Deák Ferenc tér között 2-án reggelig. Tilos parkolni az Andrássy út Liszt Ferenc tér és Bajcsy-Zs. út közötti szakaszán.

Lezárják a Bajcsy-Zsilinszky utat az Arany János utca és az Andrássy út között április 30-án 20 órától május 2-án hajnalig.

Május 1-jén 6 órától 18 óráig lezárják a Bajcsy-Zsilinszky utat teljes hosszában, az Andrássy utat az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a József Attila utcát és a Károly körutat.

Elsején a környező utcákban is lezárásra kell számítani.

Lezárásra számíthatnak a Hercegprímás utcában a Szent István tér és a József Attila utca között, valamint a Szent István térenmájus 2-án 20 óráig.

Közösségi közlekedés

A 9-es autóbusz kedden 20 órától üzemzárásig módosított útvonalon jár, nem érinti a Nyugati pályaudvar és a Deák Ferenc tér közötti megállókat. Szerdán egész nap terelt útvonalon közlekedik, Óbuda Bogdáni út felé a Harminckettesek tere és a Nyugati pályaudvar közötti, Kőbánya alsó vasútállomás felé pedig a Nyugati pályaudvar és a Kálvin tér közötti megállókat nem érinti.

Szerdán a 100E autóbusz 6 órától 18 óráig a Kálvin tér és a repülőtér között viszi az utasokat.

Az M1-es metró az Opera és a Bajcsy-Zsilinszky út megállóhelyeken nem áll meg szerdán 11 órától 16 óráig,

Szerdán üzemkezdettől 18 óráig:

  • a 16-os autóbusz terelve az Arany János utca metróállomáshoz közlekedik,
  • a 70-es trolibusz módosított útvonalon jár, nem érinti a Lövölde tér és a Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út közötti megállókat,
  • a 78-as trolibusz rövidített útvonalon a Keleti pályaudvar és az Akácfa utca között szállítja az utasokat,
  • a 105-ös autóbusz módosított útvonalon jár, nem érinti a Vágány utca/Dózsa György út és a Széchenyi István tér közötti megállókat.

A 914-es, a 914A, a 931-es, a 950-es és a 950A autóbusz terelve a Nagykörúton át közlekedik, nem érinti a Nyugati pályaudvar és a Deák Ferenc tér közötti megállókat kedden 20 órától szerdán 23:30-ig.

További információk a https://kozut.bkkinfo.hu és a http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok oldalon olvashatóak.

24.hu, bkk