Home Sport Sporthirek Nagy Benjámin: Túl az első megmérettetésen!

Nagy Benjámin: Túl az első megmérettetésen!

Nagy Benjámin: Túl az első megmérettetésen!

Nagy Benjámin: „Az Adria Karting Raceway-i hétvége nagyon nehéz volt.
Szerdától szombatig gyakoroltunk, megtaláltuk a beállításokat.
Vasárnap az időmérésen 2. Helyen végeztem összesítettben 11.
Az első selejtezőn 13. lettem , a második selejtezőn a rajt után kiestem mert egy versenyző „át jött rajtam ” és így utolsó helyen értembe . A „B” finalon 2. Helyen végeztem és ezzel bejutottam a „Super Finalba”. Ahol a harmincadikból a 28. helyen végeztem”. Nyilatkozta a verseny után Beni.

Kategóriámban ötvenegy versenyző indult és az időeredményem alapján abszolút tizenegyedik helyen végeztem, viszont a második selejtezőben az első körben igyekezetem az ideális ívben fordulni a balos kanyarban amikor hátulról egy ütést éreztem, az egyik versenyző kipördített többünket. A motor nem állt le alattam, de több karosszéria elemet a saját kezemmel próbáltam olyan pozícióba rakni, hogy tovább tudjam folytatni a versenyt. Végig kellett mennem, hogy pontot kapjak, a Super Final döntőbe kerülésért. Ahova végül is sikerült bejutnom és az erős mezőnyben a 28-ik helyen végeztem. A Gokartom váza nem szenvedett olyan sérülést, hogy újra kelljen cserélni a Slovakiaringre.

Kb 700 kilométert mentem az öt nap alatt. Ebben a tesztek és a verseny kilométerek is benne vannak.

Összegezve az olasz versenyt, sok versenytapasztalattal lettünk gazdagabbak, némelyik futam hasonlított egy roncsderbihez. Úgy gondolom, ha nincs az a baleset, akkor sokkal előrébb is végezhettem volna, így a betervezett tizedik hely is elúszott sajnos.

 

De nem csüggedek.

Legközelebb a Slovakiaringen indulok április 22-24-én.

Nagyon szépen köszönöm a 2016-os támogatást a FÉMALK.ZRT-nek és a csapatomnak a Kecskeméti MSE-nek és a családomnak.

 

forrás: hajoka.hu

 

 

Exit mobile version
Megszakítás