A NATO egyik legjobb negyedik generációs vadászbombázójából küdenek majd párat az ukránoknak.

Emmanuel Macron elnök csütörtökön bejelentette, Franciaország Mirage 2000 típusú vadászgépeket küld Ukrajnának, ami országa Kijevnek nyújtott közvetlen katonai támogatásának jelentős növelésének tűnik – írta a Politico. A francia elnök azt is elmondta, hogy az ukránok már idén nyáron öt-hat hónapos képzésben részesülnek Franciaországban, a cél pedig 4500 katona kiképzése.

Mindig is ugyanaz volt a filozófiánk, segítünk az ukránoknak harcolni” 

– mondta.

A francia elnök azzal érvelt, hogy Kijevnek az F-16-osok beszerzésére és kiképzésére kell összpontosítania, amelyek elterjedtebbek, mint a francia vadászgépek.

A Portfolio által közölt összeállításban azt írták, hogy a francia Dassault által fejlesztett gépnek az ukrán pilóták valószínűleg örülni fognak, 

hiszen a NATO egyik legjobb negyedik generációs vadászbombázójáról van szó. 

Ismertették, hogy a Mirage széria gépei a hidegháborús korszak legendás fegyverei közé tartoznak. Az 1984 nyarán szolgálatba álló, a korábbi Mirage III-asokat és Mirage F1-eket váltó Mirage 2000 sokak szerint a korszak egyik legjobb vadászbombázója. A portál megjegyezte, hogy Franciaország, mint NATO-tagállam értelemszerűen a szovjet vadászgépek ellen fejlesztette ki a Mirage 2000-et, fő vetélytársa nem egy MiG vagy egy Szuhoj volt, hanem az amerikai F-16-os.

Hozzáfűzték, mindkét gép aránylag olcsónak számít, bár a Mirage ára néhány millió dollárral meghaladja az amerikai vetélytársét. Alacsony magasságokban az F-16 alapvetően jobban manőverezik, több fegyvert tud szállítani, hatótávolsága pedig közel háromszorosa a francia gépnek, ugyanakkor 

a Mirage kisebb, könnyebb, majd kétszer olyan gyors és jobban emelkedik,

 így főként közepes és nagy magasságokban hatékonyabb gépnek számít, mint az F-16-os.

Orosz oldalon pedig a Mirage 2000 „ellenfele” elsősorban a MiG-29-es, mely legtöbb repülési jellemzője csak minimálisan mutat jobb értékeket, mint a francia gépé, hatótávolságuk azonban kisebb.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan hány francia gép érkezik majd Ukrajnába, azt azonban igen, hogy Kijev a gép legmodernebb, 2000-5-ös variánsát fogja megkapni – olvasható a Portfolión.

Forrás

Hirmagazin.eu