A náci katonai vezetők, Hitlerrel az élen, gyakran személyesen vették át a harcok irányítását, mert meg voltak győződve a saját nagyszerűségükről.
Az ilyen beavatkozások a legtöbb esetben semmi jóval nem kecsegtettek, mert megakadályozták az alacsonyabb rangú, viszont tapasztalt tisztek munkáját. 1943 októberében Hermann Göring birodalmi marsall, a Luftwaffe főparancsnoka személyesen irányította a Németországot védő vadászokat, ami azzal járt, hogy az amerikai bombázók zavartalanul szórhatták a bombáikat a német városokra, míg a Messerschmittek több órán át önmagukat kergették az égen. A köpenicki légiharc és más katonai szerencsétlenkedések története következik az elmúlt 300 évből.
Csata ellenség nélkül
Japán 1942-ben, a Midway elleni támadás részeként lerohanta az amerikai fennhatóság alatt álló Aleut-szigeteket is. A hideg, kopár szigetek mellék-hadszíntérnek számítottak, de nem lehetett figyelmen kívül hagyni az itt állomásozó japán megszálló erőt, mert a japán jelenlét nyugtalanította Alaszka és Brit Columbia lakosságát.
Az amerikai és kanadai légierő már 1942 nyarán megkezdte a szigetek bombázását. A szövetséges hadihajók, sőt tengeralattjárók, pedig gyakran közvetlen közelről ágyúzták partot. A legfontosabb sziget Kiska volt, ezért eldőlt, hogy itt szállnak majd partra a szövetségesek.
Kinkaid amerikai admirális azt mondta a várható csatáról, hogy
Mivel nem ez a legfontosabb hely a háborúban, kiképzési gyakorlatként kiváló tapasztalatokat szerezhetnek a katonák az ilyen műveletekről. Olyan lesz, mint egy kosztümös főpróba.
1943 augusztusában, az Operation Cottage nevű hadműveletben
95 HAJÓ ÉS 34,500 KATONA, KÖZTÜK 5300 KANADAI TÁMADTA MEG A SZIGETET. A 168 SZÖVETSÉGES BOMBÁZÓ TÖBB MINT 420 TONNA BOMBÁT DOBOTT A SZIGETRE, A CSATAHAJÓK ÉS CIRKÁLÓK PEDIG 330 TONNA GRÁNÁTOT LŐTTEK KI A PARTRA.
A több órás tűz és bombázás után megindult maga a partraszállás. A szállítóhajókról bárkák vitték a katonákat a partra, miközben a hajók és a gépek a szigetet lőtték. Ahogy az amerikai és kanadai erők elérték a szigetet, a hadihajók feljebb helyezték a tüzet, nehogy a saját partraszállóikat pusztítsák el.
AZ INVÁZIÓS ERŐ KATONÁI KÉT NAPON ÁT, TÁMOGATÓ ÁGYÚ- ÉS GÉPPUSKATŰZBEN, LASSAN HALADTAK ELŐRE. A MAGAS HEGYEK, A NEHÉZ TEREP MEGNEHEZÍTETTE AZ ELŐRE NYOMULÁST. A KATONÁK KÖZÖTT GYORSAN TERJEDTEK A HÍREK A JAPÁN ELLENÁLLÁSRÓL ÉS A SZÖVETSÉGES HALOTTAK NAGY SZÁMÁRÓL.
A támadók között azonban nem volt senki, aki személyesen látott volna japán ellentámadást. Amikor napok múlva elhallgattak az ágyúk és szétoszlott a füst, a partraszállt egységek legnagyobb meglepetésére teljes csend uralkodott a szigeten. Egyetlen japán puska sem dördült el és nem voltak sehol a rettegett fanatikusok, akiknek a tisztjei szamurájkarddal rohantak csatába.
KIDERÜLT, HOGY KISKA ÜRES, EGYETLEN JAPÁN SINCS A SZIGETEN.
Amit a katonák hallottak, azok csak a félelem diktálta rémhírek voltak.
A japán hadvezetés az 5000 katonát három héttel korábban kivonta Kiskáról, mert rájöttek, hogy védhetetlen a sziget. Az akció tehát elvileg fényes szövetséges siker volt.
Azaz, csak lett volna, mert
AZ ELLENSÉG NÉLKÜLI HADMŰVELETBEN, AZ ÜRES SZIGET ELLENI CSATÁBAN ÖSSZESEN 313 KATONA MEGHALT.
Közülük 32-en akkor estek el, amikor az amerikaiak és kanadaiak japánnak nézték egymás és tűzharc tört ki közöttük. Veszteséget okoztak az aknák, a japánok által hátrahagyott csapdák és a balesetek is. Az amerikai haditengerészet 118 halottat és sebesültet veszített.
A hadművelet kritikusai kínosnak nevezték, hogy 5 ezer japán meg tudott szökni az amerikai blokádon keresztül. Az akciót vezető admirálisnak azt rótták fel, hiába jelentették neki a felderítőgépek pilótái, hogy egyetlen légvédelmi ágyú sem lőtt rájuk hetekig, a tengernagy ezt japán cselnek hitte.
A meccset nézték, közben az ellenség elfoglalta az erődöt
Az észak-amerikai gyarmati háborúk idején, 1751-ben a britek elfoglalták a franciáktól a Michilimackinac nevű erődöt Michiganben, ami az odzsibua törzs területén épült. Az őslakosok és a britek itt nem háborúztak egymással, csak néha történt egy-egy kisebb csetepaté közöttük. Így viszonylagos nyugalomban telt el a következő 12 év.
Olyannyira nyugalmas volt a helyzet, hogy az őslakosok gyakran jártak az erőd falai alatti, nagy mezőre, ahol spontán egy piac alakult ki az erre járó kanadai kereskedők és az indiánok között. Az indiánok a mezőn táboroztak, jellemzően több százan, és napközben élénk alkudozás folyt az árukért.
Az őslakosok a táborozás közben gyakran egy baaga’adowe nevű labdajátékot, a mai lacrosse ősét játszották. Az angol helyőrség eleinte az erőd falairól nézte a meccseket, de ahogy telt-múlt az idő, úgy lett egyre lazább a katonák fegyelme. Ebben nagy szerepe volt az erőd parancsnokának, George Etherington őrnagynak, aki, bár a gyarmatokon született, túlságosan elsajátította az anyaországi szokásokat.
Az őrnagy úgy vélte, hogy a háborút, az háború, a sport pedig sport, ezért amikor az indiánok meghívták az odzsibuák egy meccsére egy szomszéd törzs ellen, az angol király születésnapja alkalmából, nem gyanakodott. Hiszen az ezt megelőző hetekben sosem igazolódtak be az ijedősek figyelmeztetései, hogy a törzsekben forr az indulat és valami veszélyesre készülnek. Etheringtont annyira idegesítették ezek a vélemények, hogy megfenyegette a rettegőket, Fort Detroitba küldi őket börtönbe.
AZ ŐRNAGY NEM TUDTA, HOGY AZT AZ ERŐDÖT MÁR HETEK ÓTA OSTROMOLJÁK A HÍRES PONTIAC INDIÁNJAI, AKIK FELLÁZADTAK A BRIT URALOM ELLEN.
Így Etherington feltette a parókáját, és a helyőrség legnagyobb részével, 1763. június 2-án, egy forró napon, fegyvertelenül kivonult a mezőre, leheveredett a fűre és várta az összecsapást. A meccs előtt megtapsolta a két törzsfőt, de az odzsibuáknak szurkolt, mert az ő győzelmükre fogadott. Megkezdődött a játék, amiben ötszáz őslakos vett részt.
AZ ANGOL KATONÁK NEM FIGYELTÉK A NYITVA HAGYOTT KAPUT ÉS A KÖRÜLÖTTE SÉTÁLGATÓ, TAKARÓKBA BURKOLÓZOTT INDIÁN NŐKET.
Egyszer csak a labda szerepét helyettesítő fadarab az erőd kapujában esett le. A játékosok odarohantak, hogy megszerezzék az ellenfél elől. Ekkor a nők a takaróik alól késeket és csatabárdokat adtak a játékosoknak, akik vérszomjas harcosokká váltak.
Az indiánok másodpercek alatt megölték a katonákat a mezőn, elfoglalták az erődöt és ott folytatták a mészárlást.
A TÁMADÁSBAN VÉGÜL MINDEN ANGOL MEGHALT, DE AZ ŐSLAKOSOK MEGKÍMÉLTÉK A KANADAI FRANCIÁK ÉLETÉT.
Etherington őrnagy és William Leslye hadnagy az erdőbe menekült, ahol másnap elfogták őket, és csak több hónap fogság után engedték őket szabadon.
Nem szóltak, hogy háború van
1898-ban kitört az amerikai-spanyol háború, amelyben az Egyesült Államok blokádot vont Kuba köré, és elsüllyesztette a spanyol hajókat a Fülöp-szigeteken. Az amerikai flotta emellett fontosnak tartotta a mikronéziai Guam elfoglalását is, mert a sziget stratégiai ponton helyezkedik el a Csendes-óceáni szigetvilágban, egyenlő távolságra Tajvantól és Pápua-Új-Guineától, és minden ázsiai hadművelethez előretolt bázisként szerepelhet.
Ezért május 10-én Henry Glass, a USS Charleston cirkáló kapitánya a következő utasítást kapta:
Uram, amint átvette ezt a levelet, induljon Manilába. Útközben ön megáll Spanyol Guam szigetén, foglyul ejti a kormányzót és más tisztviselőket, lefegyverzi a helyőrséget és megsemmisít minden erődítést. A hadművelet legfeljebb két napig tarthat.
Glass kapitány Honoluluból indult a sziget meghódítására.A cirkáló és a két kísérő hajó június 20-án behajózott a békés trópusi sziget kikötőjébe és leadott 13 lövést a parti erődre.A falakban semmi kár nem keletkezett. Az esetet a sziget mind a négy magas rangú vezetője – a spanyol kikötő parancsnoka, a tengerészgyalogság kapitány, az orvos és a kormányzó titkára – végignézte a partról. Pedro Duarte tengerészgyalogsági kapitány azonnal az ötödik méltósághoz, a kormányzóhoz küldetett a fővárosba, hogy szekéren indítson el egy szállítmány lőport a kikötőbe.
A SPANYOLOK UGYANIS AZT HITTÉK, HOGY DÍSZLÖVÉSEKET HALLOTTAK, ÉS NEM VOLT MIVEL VISZONOZNIUK A KÖSZÖNTÉST.
A négy guami vezető nemsokára egy csónakon a Charlestonhoz evezett és felmászott a fedélzetre. Ott elnézést kértek Glass kapitánytól, amiért egyelőre elmaradtak a spanyol díszlövések, de biztosították róla, a szekér délutánra megérkezik, és akkor majd pótolják az üdvözlést.
Glass kapitány megnyugtatta őket, hogy erre semmi szükség, egyidejűleg pedig hadifoglyoknak nyilvánította a spanyol tiszteket.
A SPANYOLOK EKKOR TUDTÁK MEG, HOGY AZ ORSZÁGUK HADBAN ÁLL AZ USÁ-VAL, ERRŐL UGYANIS A MADRIDI KORMÁNY ELFELEJTETTE ÉRTESÍTENI A GUAMI HELYŐRSÉGET.
Az amerikai parancsnok ezután azonnal szabadlábra is helyezte az újdonsült rabokat, azzal, hogy evezzenek vissza a szigetre, és értesítsék a kormányzót a fejleményekről. Másnap a kormányzó és a sziget mind az 54 spanyol katonája, némi huzavona után letette a fegyvert. Mindannyiukat a Fülöp-szigekre vitték, ahol szabadon engedték őket.
A háborút végül a párizsi békeszerződés zárta le. Az Egyesült Államok 20 millió dollár fájdalomdíjat fizetett Spanyolországnak a gyarmatai, Guam, a Fülöp-szigetek és Puerto Rico elfoglalásáért.
A köpenicki légiharc
1943-ra a német légierő vezetője,Hermann Göring birodalmi marsall, az európai képtárak kifosztója, nem tudta beváltani az ígéretét, hogy soha nem érik majd bombák a Ruhr-vidéket.A szövetségesek szisztematikus bombázótámadásai súlyosan veszélyeztették a német fegyvergyártást, a károk óriásiak voltak. Hitler bizalma megingott Göringben. A birodalmi marsall sajtókampányt indított a saját fontosságának hangsúlyozására: fotósok kíséretében sorra járta a vadászalakulatokat, a pilótákkal fényképezkedett, és buzdító beszédeket tartotta azzal a jelszóval: „ne hagyjatok cserben!”
Közben egyre inkább nyomasztotta a személyes sikertelensége, az, hogy hátrébb szorult a náci elitben, ezért egyre több morfiumot szedett, és frusztrációjábanEGYRE TÖBBSZÖR SZÓLT BELE A VADÁSZOK VÉDELMI HARCAIBA.Ezt a tapasztalt hadosztályparancsnokok egyáltalán nem fogadták örömmel, mert Göring csak akadályozta a vadászok helyes irányítását.
A „Dagadt” gúnynevű marsall legemlékezetesebb ilyen beavatkozása 1943 október 20-án történt, amikor szokás szerint átvette a Lufwaffe harcának vezetését egy légitámadáskor.
Az amerikai bombázókötelék Düren városát támadta. A gépeket a földről nem lehetett látni az erős felhőzet miatt, csak a motorjaik zúgása volt hallható. A gépekről ledobott radarzavaró fémfóliaszálakat messze keletre sodorta a szél. Miközben a bombázók Dürent támadták, majd visszafordultak Anglia felé, a német földi irányítás tisztjei a távolodó bombázók ellen küldték a vadászokat.
Azaz, csak küldték volna, mert a birodalmi marsall mást gondolt erről. Göring azt hitte, hogy a keletre fekvő Schweinfurt lesz a valódi célpont, amerre a szél vitte a fóliaszálakat. Ezért személyesen utasította a teljes vadászerőt a keleti bevetésre.
A felszálló vadászok eltűntek a felhőben,
GÖRING PEDIG AZT VÁRTA, HOGY NEMSOKÁRA MEGDICSŐÜLHET, AMIKOR A MESSERSCHMITTEK ÖSSZETALÁLKOZNAK MAJD A B-17-ESEKKEL SCHWEINFURTNÁL.
És valóban, a schweinfurti földi figyelőszolgálat jelentette, hogy nagy repülőkötelék hangját hallja a magasból, de mégsem hullottak bombák a városra.
NEM IS HULLHATTAK, MERT EZ AZ ERŐS KÖTELÉK A GÖRING ÁLTAL SZEMÉLYESEN ODARENDELT NÉMET VADÁSZEGYSÉG VOLT.Ők a felhők miatt nem látták Schweinfurtot, de a földi információk alapján – mármint hogy nagy kötelék repül a város térségében –, továbbrepültek kelet felé és keresték az amerikaiakat.
Mivel a kötelék továbbrepülését a földi figyelőszolgálat újra jelentette, Göring most azt hitte, hogy egy lipcsei gyár lesz a célpont.
Azonnal minden egység repüljön Lipcsébe,
adta ki a parancsot a birodalmi marsall.
Lipcsénél azonban pontosan ugyanaz ismétlődött meg, mint ami Schweinfurtnál történt. Egy nagy repülőkötelék hangját hallották a földön, a vadászok pedig tovább keresték önmagukat – hiszen eddig is csak önmaguk után száguldottak.
A VADÁSZIRÁNYÍTÁS LEMONDOTT ARRÓL, HOGY MEGMAGYARÁZZA GÖRINGNEK, MIRŐL VAN SZÓ, ÍGY A MARSALL EGÉSZEN A CSEH PILZENIG KERGETTE A MESSERSCHMITTEKET.
Itt végre felszakadt a felhőzet, és az égen csak a rengeteg német vadászt lehetett látni, amerikai bombázót nem.
Göringnek ekkor esett le a tantusz: ő maga volt a felelős a kínos tévedésért. A vadászok szerencséjére a birodalmi marsallnak visszatért a humora egy rövid időre, és minden érintett kötelékparancsnoknak táviratot küldött, amelyben a megszokott ledorongolás helyett gratulált
a Köpenick erődje elleni légitámadás sikeres elhárításáért.
