12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldMuzulmánok kontra kínaiak

Muzulmánok kontra kínaiak

A kínaiak tudják mit kell tenni a muszlim radikálisokkal: Átnevelő táborokat hoztak létre számukra Kínában

Drasztikus eszközökhöz nyúltak a kommunista államban: többek között alkohol és sertéshús fogyasztásra kötelezték a muszlimokat – derül ki a The Washington Post amerikai napilap pekingi riportjából. Egy német kutató több százezer és több mint egymillió közöttire teszi azoknak a muszlimoknak a számát, akik kínai átnevelő táborba kerültek.

Kayrat Samarkand elmondása szerint az egyetlen bűne az volt, hogy muszlim, amikor a rendőrség elfogta, és három napon keresztül kihallgatta. Pedig Samarkand csupán a szomszédos Kazahsztánba szeretett volna ellátogatni. – így kezdődik a The Washington Post pekingi riportja.

Ezt követően az amerikai napilap interjúalanyát elküldték egy „átnevelő táborba” Kína nyugati részére, ahol összesen három hónapot kellett eltöltenie. Elmondása szerint rengeteg megaláztatással és agymosással kellett szembesülnie. Minden egyes nap, órákon keresztül kommunista propagandát kellett tanulmányoznia. A vele készült interjúban kifejtette: „azok, akik nem tartották be a szabályokat, nem voltak hajlandóak engedelmeskedni a táborban, vagy lassan tanultak, azoknak bilincset helyeztek el a csuklójuk és bokájuk köré – 12 órán keresztül”. További engedetlenség esetén egyéb kínzásokat helyeztek kilátásba Samarkad elmondása szerint.

Több százezer és több mint egymillió közöttire tehető azoknak a muszlimoknak a száma, akik Kína tömeges „átnevelő” táboraiba kerültek– mondta Adrian Zenz, az Európai Kulturális és Teológiai Iskola kutatója (Korntal, Németország).

A The Washington Post riportjából kiderült továbbá, hogy Peking mindenhol ellenőrző pontokat és széleskörű arcfelismerő technológiát alakított ki. A táborokban arra kényszerítették a muszlimokat, hogy speciális programokat telepítsenek a telefonjaikra, ezzel lehetővé téve, hogy kövesék minden mozdulatukat. Tilos volt szakállat viselni, és a fátyolokat is betiltották az „átnevelés” során. Nemcsak a külső megjelenésre fektetettek hangsúlyt a kínaiak, hanem „az ideológiai nevelésre” is.A fogvatartottaknak kommunista dalokat kellett énekelniük, valamint Kína nemzeti himnuszát is meg kellett tanulniuk.A muszlimokat büntetésképpen gyakran arra is kényszerítették, hogy alkoholt és sertéshúst fogyasszanak.

Forrás: The Washington Post

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem