A kétemeletes, barokk rendházban 1654 óta működik a patika. A mennyezet itáliai ihletésű falfestményei, plasztikus stukkófigurái, leveles-gyümölcsös díszítményei 1661 és 1667 között készültek.

A patikát a jezsuiták alapították (mintahogy övék volt a rendház is, ami csak a XIX. század óta a bencéseké). Külön érték az eredeti bútorzatból megmaradt, rokokó stílusú, koronás mór figurák által tartott két szekrény, valamint I. Rákóczi György erdélyi fejedelem bronzmozsara – felirata szerint – 1647-ből.

Jezsuita rend – Jézus Társasága; Societas Jesu, SJ

Jézus Társaságát a baszk nemzetiségű Loyolai Szent Ignác alapította, és III. Pál pápa hagyta jóvá 1540. szeptember 27-én. A jezsuiták a hármas szerzetesi fogadalom mellett külön engedelmességet fogadnak a pápának, mint Krisztus helytartójának.

A régi társaságot 1773-ban XIV. Kelemen pápa a Bourbonok nyomására feloszlatta, majd 1814. augusztus 7-én VII. Pius pápa újra engedélyezte a rend működését.

A jezsuita kiképzés átlagban több mint tíz évig tart: két év újoncidő, egy év kulturális tanulmányok, három év filozófia, két-három év gyakorlati munka valamelyik intézetükben, négy év teológia, egy év lelki elmélyülés. Napjainkban a világ több mint 120 országában, 20 ezernél is több taggal működik a rend.

Magyarországra 1579-ben Báthory István telepítette a jezsuitákat, ezt követően nyílt meg a kolozsvári kollégium, ahol a XVII. század leghíresebb magyar jezsuitája, Pázmány Péter is tanult. Pázmány alapította később – mint esztergomi bíboros érsek – a Nagyszombati Egyetemet, melynek jogutója lett az Eötvös Loránd Tudományegyetem.

A magyar rendtartomány 1909-ben alakult, 1945-ben 400 tagja volt, akik kilenc templomban, két gimnáziumban és egy lelkigyakorlatos házban tevékenykedtek, illetve a rendnek köszönhetően működött még több, az ifjúság képzést szolgáló intézmény, a zugligeti noviciátus (Manréza) és a szegedi filozófiai és teológiai főiskola. Nyolc folyóiratot adtak ki (A Szív, Magyar Kultúra, Katolikus Misszió stb.), és az egész országra kiterjedő apostoli munkát végeztek.

A magyarországi házakat 1950-ben zárta be a kommunista hatalom, a rend tagjai közül sokan börtönbe kerültek, mások külföldi missziós szolgálatot vállaltak. A rendszerváltozás után újjászerveződött a magyar jezsuita rendtartomány is. A közösség hivatása: lelkipásztorkodás, lelkigyakorlatok, média, apostolság, oktatás, iskolák, missziók.

Cím: Győr Széchenyi tér 9.
Tel: +36 (96) 320-954
E-mail: [email protected]
Web: www.gyor.hu