19.8 C
Budapest
2023. szeptember. 26. kedd

Műtét nélkül is megszabadulhatsz a petefészek miómától és a cisztáktól!

Dátum:

Megosztás:

A kövirózsa a sziklakertek egyik leggyakoribb növénye. Hogy hasonló gyógyhatásokkal rendelkezik, mint az aloe vera, azt azonban csak kevesen tudják.

Hatóanyagait húsos levelei tartalmazzák. Ha mézzel összekeverjük, többféle betegség gyógyítására is felhasználhatjuk. Hatásai kiemelkedőek petefészek ciszta és mióma ellen.

Hozzávalók:

  • ½ kg méz
  • 300 g kövirózsa levél

A kövirózsa leveleit mossuk meg, majd töröljük őket szárazra. Turmixgépben aprítsuk fel, majd egy fakanál vagy műanyag kanál segítségével (fémet semmiképp se használj!) keverjük hozzá a mézet. Töltsük egy befőttesüvegbe, zárjuk rá az üveg fedelét, majd az egészet tekerjük be fóliával, hogy minél kevesebb fényt kapjon. 7 napig tartsuk a hűtőben, 2-3 naponta pedig keverjük meg, hogy a tetején ne tudjon besűrűsödni.

Így fogyaszd!

Fém kanalat az adagoláshoz se használj! Napi 3 teáskanállal fogyassz belőle:

  • Reggel éhgyomorra 1 teáskanállal. Utána fél órán át ne fogyassz ételt, se italt!
  • Ebéd és vacsora között 1 teáskanállal. Ebéd után legalább 2 óra teljen el, vacsora előtt pedig legalább fél óra.
  • Lefekvés előtt 1 teáskanállal.

Hogy a kezelés mennyi idő alatt hozza meg a várt eredményt, azt a mióma és ciszta mérete határozza meg. Kisebb ciszták esetén már három hét alatt sikert érhetsz el, míg nagyobb mióma esetében 3 hónapos kúrára is szükség lehet (ilyenkor tarts 2 hét szünetet).

Tovább fokozhatod a hatást, ha közben naponta megiszol egy csésze csalán teát!

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Forrás: tudasfaja.com

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Megtette első balatoni útját a Komáromban készült új komp +fotók, videó

Bemutatták a BAHART új, Komáromban készített balatoni flottájának két már össszeszerelt darabját: a Tihany nevű kompot és a...

Ezért lehet fontos segítség a konyhában egy okosmérleg

Az SKS 707X konyhai mérleg akár okostelefonnal is párosítható Budapest, 2023. szeptember 25. –  A technológia fejlődésének köszönhetően egyes...

NAPÚT – 6: AZ Utolsó vacsora szereplői – Fülöp

A negyedik apostol Fülöp. A rák csillagjegynek sokszoros jelentése is van! Egyrészt ekkor van a nyári napforduló, vagyis június...

Az energia-tévedés – vagy inkább energia-átverés, és a világ kifosztásának egy remek modellje – 3

További egyszerű tények: A Földön mindenhol van kőolaj, csak a geológiai struktúrák miatt van, ahol sokkal gazdaságosabb kitermelni, mint...