Mutatjuk mekkora gyorshajtástól büntetnek a fix traffipaxok,az országban összesen 365 fix telepítésű kamerája figyeli a gyórshajtókat az országban.

A kisebb sebességtúllépésekért a legalább 30 ezer forintos közigazgatási helyett csak helyszíni bírságot lehet kiszabni, igaz, ahhoz helyszínen meg kell állítani a vétkes sofőrt, hiszen utólag ezért nem vonható felelősségre.Az alábbi táblázaton pontosan megnézheted mennyi büntetésre számíthatsz.

Van azonban a traffipaxoknak egy hibahatára is, amit figyelembe kell venniük rendőröknek mérésnél és büntetésnél. Ez 100-as tempóig 3 km/h-t, annál nagyobb sebességnél pedig 3 százalékot jelent. Tehát a lakott területen belüli előírásoknál maradva példaként, a fix traffipaxok az előírt 50 helyett 65 (a közigazgatási bírság alsó határa) plusz 3, vagyis 68 km/h felett büntetnek.

Ez megfelel a gyakorlatnak is: kollégánk is azt a tájékoztatást kapta, hogy az új oszlopok 69 km/h-tól küldik a felvételeket Vásárosnaményba. Nyilván 53 km/h és 68 km/h között is be lehet gyűjteni helyszíni bírságot, de arra eléggé kicsi az esély.

Forrás: hirzona24

Kiemelt kép: automotor

 

ElőzőZeneakadémia, 2017.11.09 19.00 óra, X. TEREM (+videó)
KövetkezőNagyon nem működik az e-recept, kígyózó sorok állnak a patikákban
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza