13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldMuszlim lánybabákkal árasztják el a német játékboltokat

Muszlim lánybabákkal árasztják el a német játékboltokat

Németországban széles korű vita zajlik arról, hogy mennyire szerencsés fejkendős lánybabákat árulni és reklámozni a játékboltokban.

Ha minden a tervek szerint halad, akkor hamarosan meghódíthatják Németországot a Salam nővérek. Layla, Karima, Yasmina, Nura ésMaryam fejkendős játék babák, amelyek elsősorban a muszlim gyerekek számára készültek. A figurákat forgalmazó dubaji cég azonban felismerte, hogy Németországban egyre több muszlim gyermek él, így pár héten belül részt vesznek a nürnbergi játékkiállításon, amely egyenes utat jelenthet a bábuknak a német boltok polcaira kerüléshez. A muszlim babák egyenként 18 ezer forintba kerülnek, és mindegyikhez egy külön telefonos applikációt is készítenek a tervezők, hogy a gyerekek megismerhessék a Salam nővérek világát.

Muszlim lánybabákkal árasztják el a német játékboltokat
A Salam nővérek három tagja.

Érdekes kérdés, hogy a nyugati kultúrákban felnövő, a muszlimok szokásairól szinte semmit nem tudó gyerekek miként értelmezik, ha a babáikat fejkendőben látják. A Közel-Keleten is egyre több nő tiltakozik a fejkendő viselése ellen, szerintük ez ugyanis a nők elnyomásának egyik legrégebbi szimbóluma.

Szalafista babákra bukkantak Kölnben

Tavaly augusztusban  Kölnben kézzel készített szalafista babák jelentek meg a piacon. A becslések szerint Észak-Rajna-Vesztfáliában mintegy száz szalafista család él, akik már kis korban megfertőzik gyermekeiket ezzel a szélsőséges gondolkodásmóddal.

Muszlim lánybabákkal árasztják el a német játékboltokat 1
lyen szalafista kinézetű babák jelentek meg Kölnben.

Az interneten egy jó darabig bárki rendelhetett a babákból, amelyeket Isten katonái néven hirdettek.

Forrás: Ripost

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work